2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Kábítószer-terjesztõ hálózatot számoltak fel a debreceni rendõrökForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-09 19:29:58
A debreceni rendõrök 2015. február 3-án budapesti lakásában fogták el azt a férfit, aki budapesti és debreceni lakosoknak értékesítette az általa termesztett kábítószert.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság Vizsgálati Osztálya 2014. október 27-én indított nyomozást kábítószer-kereskedelem bûntett megalapozott gyanúja miatt az elõzetes letartóztatásban lévõ 33 éves N. Jánossal és a 28 éves M. Tamással szemben. A rendõrök 2014. október 27-én, 17 óra 30 perckor Debrecenben ütöttek rajta a két férfin, amikor N. János lakásán 400 gramm marihuánát vett át M. Tamás dunakeszi lakostól.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy N. János nemcsak fogyasztotta, hanem négy debreceni férfinak tovább is értékesítette a vásárolt kábítószert, valamint a négy debreceni férfi közül az elõzetes letartóztatásban lévõ 21 éves V. Sándor és a 18 éves N. Tibor még tovább értékesítette azokat.

A 25 éves H. Csaba és a 19 éves O. Tibor N. Jánostól saját fogyasztásra vásárolták a marihuánát, õket a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek.

A debreceni nyomozók a Felderítõ Osztály munkatársaival 2015. február 3-án 7 óra körüli idõben Budapest XVIII. kerületében lévõ lakásában elfogták a 28 éves L. Richárdot, aki a gyanú szerint eladta az elõzetes letartóztatásban lévõ debreceni N. Jánosnak a kábítószert, amit õ továbbértékesített. A budapesti férfi lakásából a rendõrök kábítószergyanús zöld növényi származékot, annak kiméréséhez használt digitális mérleget, valamint egyéb eszközöket foglaltak le.



Az összehangolt rendõri akció keretében 2015. február 3-án Budapest XXIII. kerületében a debreceni nyomozók a 29 éves Sz. Zsoltot is elfogták, akit azzal gyanúsítanak, hogy õ adta el az általa termesztett kábítószert az aznap elfogott budapesti L. Richádnak, aki továbbértékesítette azt.

Sz. Zsolt lakásán megtartott házkutatás során a rendõrök – az elõzetesen beszerzett botanikus szakértõi vélemény szerint – különbözõ fejlõdési szakaszban lévõ kábítószer-ültetvényt és annak termesztését segítõ szellõzõ-, öntözõ- és világítórendszert találtak. A nyomozók a 86 tõ cannabis indica növényt és azok termesztéséhez használt eszközöket lefoglalták.

A rendõrök a 28 éves L. Richárdot és a 29 éves Sz. Zsoltot elfogásukat követõen a Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányságra elõállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd bûnügyi õrizetbe vették õket. A Debreceni Járásbíróság 2015. február 5-én elrendelte a két budapesti férfi elõzetes letartóztatását.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyolc gyanúsítottal szemben – hat terhelt elõzetes letartóztatása mellett – kábítószer-kereskedelem bûntett és más bûncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja folytatja a nyomozást.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!