2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
A többségük tanulni jönForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-10 19:52:52
A hozzánk érkezõ idegen állampolgárok általában nem Magyarországon akarnak letelepedni.

Amíg az EU 28 tagországában több mint 6 százalék a külföldi állampolgárok aránya, addig ez Magyarországon – 2014. január 1-jei adat – 1,4 százalék. Ez utóbbi számszerûsítve azt jelenti, hogy 141 ezer külföldi él hazánkban érvényes tartózkodásra, illetve letelepedésre jogosító engedéllyel – minderrõl Dobány Zoltán, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Debreceni Fõosztályának elemzõje tájékoztatta a Naplót.

– A hazánkban tartózkodó külföldiek legnagyobb része, 54 százaléka Pest megyében (44 százaléka Budapesten) él, és viszonylag jelentõs részük (4–5 százalékuk) koncentrálódik Hajdú-Bihar és Gyõr-Moson-Sopron megyében – folytatta a szakember.

– Hajdú-Bihar megyében 2014. január 1-jén 6 ezer 241 külföldi állampolgár élt. 1980-tól 1987-ig még mindössze pár százan voltak. A romániai forradalom környékén lezajlott politikai és gazdasági változások együtt jártak az ottani magyar nemzetiségûek jelentõs arányú Magyarországra vándorlásával, menekülésével. Az ezt követõ idõszakban a romániai politikai stabilizálódás hatására ismét kevesebb külföldi tartózkodott a megyében. 1995-tõl 2013-ig a külföldi állampolgárok száma éves szinten 5–8 ezer fõ között ingadozott.
Egyetemisták

2014. január 1-jén Hajdú-Biharban a külföldiek 26 százaléka román, 8,5 százaléka ukrán állampolgár volt. Viszonylag jelentõsebb részük (egyenként 2–4 százalékuk) szlovák, kínai, vagy német állampolgár. A megyében tartózkodó külföldiek területi megoszlása magas megyeszékhelyi koncentrációt mutat, háromnegyedük Debrecenben él.

Ez a helyzet az EU-n belül:
Forrás: MTI ©

A megyénkben tartózkodó külföldi állampolgárok legnagyobb része, hat tizede 20–39 éves és a Debreceni Egyetemen tanul. További mintegy háromtizedük – nagyjából hasonló számban – vagy a családegyesítést, vagy a bevándorlást, letelepedést, vagy a keresõtevékenységet nevezte meg ittléte céljaként. A külföldiek 4 százaléka folyamodott nemzetközi védelemért. 19 százalékuk migrációs szándéka volt ismeretlen, vagy jelentett egyéb okokat.
Letelepedés

A Magyarországon élõ külföldiek egy részének szándékában áll hazánkban tartósan letelepedni és magyar állampolgárságot szerezni. Az állampolgárság megszerzése a sikeres beilleszkedés egyik fontos eszköze és számos jogosultságot (választójog, egyes munkakörök betöltéséhez való jog, jobb esélyek a munkaerõpiacon) is jelent. Hajdú-Bihar megyében 1990–2010 között éves átlagban 390 külföldi szerzett magyar állampolgárságot.

Számuk 2011-ben – az egyszerûsített honosítási eljárás miatt – 1500 fõre ugrott, amely 2013-ra 435 fõre esett vissza. Elõzõ állampolgárságuk alapján legnagyobb részük (nyolctizedük) román volt – tudtuk meg a KSH debreceni fõosztályának elemzõjétõl.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!