2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Két hullámban megy át rajtunk az influenzaForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-13 08:59:22
Az influenzás megbetegedések valamennyi korosztályt érintik, de dr. Mándi László hajdúhadházi háziorvos tapasztalatai szerint a kisgyermekkortól a fiatal felnõtt korig fogékonyak leginkább a vírusra.

– Sajnos láttam egészen súlyos influenza okozta szövõdményt is: tüdõ-mellhártya gyulladást egy gyereknél és agyhártya gyanús elváltozást egy 62 éves úrnál – fogalmazott, aki az influenza lefolyása kapcsán elmondta, a páciensek a harmadik-ötödik napon vannak igazán rosszul, ekkor csúcsosodik a betegség. Gyakran elõfordul – mint ahogy a vírusfertõzések általában szoktak –, hogy két hullámban zajlik le a betegség: a vírusos-lázas fázisban jobban van a beteg, majd ezt követi a bakteriális felülfertõzõdés, amikor rosszabbul. – Az elején semmiféleképpen nem szabad antibiotikumot szedni! Bõ folyadékbevitelt, az életkor figyelembe vételével nagy dózisú C-vitamin szedését és lázcsillapítást javaslok, s csak a bakteriális felülfertõzéses tünetek (orrváladék sárgás, zöldes) megjelenése után antibiotikumot – hangsúlyozta dr. Mándi László.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!