2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Ötszörösére nõtt a magyar-török áruforgalomForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-13 12:20:10
A kétoldalú áruforgalom 2002 óta ötszörösére nõtt Magyarország és Törökország között, a gazdasági együttmûködést illetõen a turizmusban és az építõiparban kínálkoznak nagy lehetõségek - hangzott el a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén, melyen a magyar-török kereskedelmi, gazdasági, üzleti kapcsolatokról volt szó csütörtökön.

Sakir Fakili, a Török Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete elsõ debreceni látogatásán elmondta: hazánkkal, mint dinamikusan fejlõdõ országgal, stratégiai megállapodást kötöttek, ami azért is jelentõs, mert hasonlót csupán 12-13 más országgal írt alá Törökország.

A nagykövet méltatta a magyar kormány keleti nyitását, hiszen a keleti országok dinamikus fejlõdést mutatnak az utóbbi években. A két ország kiváló diplomáciai kapcsolatát jelzi, hogy február 24-én miniszterelnöki találkozó lesz, melyre nagy létszámú török üzletemberekbõl álló delegáció érkezik hazánkba. Márciusban pedig a köztársasági elnökök találkoznak - tette hozzá. Sakir Fakili szólt a dinamikusan fejlõdõ török gazdaságról, kiemelve, hogy a G20-ak között Törökország a 16. helyen áll, s idén megszerezte az elnöki poziciót is.

Elhangzott a rendezvényen, hogy Törökország a 23., az Európai Unión kívüli országok közül az 5. legfontosabb külkereskedelmi partnerünk volt 2013-ban. A kétoldalú áruforgalom 2002 óta ötszörösére nõtt.

A jelenlévõ török kereskedelmi tanácsos, Sedi Sevga áttekintést nyújtott a török gazdasági élet fejlõdésérõl. Kiderült, 2013-ban 5,1 százalékos növekedést értek el, különösen az építõipar és a kereskedelem területén. Idén 3,3 százalékos bõvülést várnak. A növekedést illetõen a világ országai közül a 17. helyen áll Törökország. Az egy fõre esõ jövedelem 12 700 dollár, ami uniós szinten is kiemelkedõ - taglalta a tanácsos, hozzátéve: a gazdasági világválság kirobbanása óta 6 millió munkahelyet teremtettek az országban.

Hazánk és Törökország gazdasági együttmûködésének lehetõségét a turizmusban és az építõiparban látja Sedi Sevga, amire konkrét példát Miklóssy Ferenc megyei kamarai elnök említett: a török Riviérára Debrecenbõl közlekedõ charterjáratokat, illetve a Kölcsey Központ burkolatát végzõ török munkásokat. Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a járatfejlesztések melletti elkötelezettséget jelentette be. Az eddigi két menetrend szerinti járat - London és Eindhoven - mellett továbbiak beindítását tervezik, illetve a meglévõ charterjáratok bõvítését. Tájékoztatójából kiderült, Törökország az elsõ számú célpont, azon belül is Antalya.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!