2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Forinthitelek - Elsõ fokon részlegesen pert nyert az OTP LakástakarékForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-14 14:49:37
Elsõ fokon részlegesen pert nyert az OTP Lakástakarék Zrt. a forinthitel-szerzõdések tisztességességével kapcsolatban a magyar állam ellen indított perében.

A Fõvárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsõfokú ítélete szerint a pénzügyi intézmény által felvetett egyik kérdésben sem látta indokoltnak elõzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését az Európai Unió bíróságánál.

A bíróság a felperest 254 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte.

A törvényszék megállapította, hogy - a vonatkozó jogszabályokban meghatározottak kivételével - a lakáskölcsönökrõl szóló üzletszabályzat 2009. augusztus 1. és 2010. január 31. között alkalmazott húsz pontjának alapján felszámított fix díjakat, költségeket - beleértve a százalékos mértékben meghatározott díjak minimum és maximum értékét is -, az OTP Lakástakarék jogosult minden évben a KSH által közzétett éves inflációs ráta mértékével módosítani a közzétételt követõ hónap negyedik napjától. Az áthidaló kölcsönökrõl szóló üzletszabályzat római 1141. pontjának valamint az általános üzletszabályzat 70. pontjának szövegrészei ugyancsak tisztességesek és ezért érvényesek ebben az idõszakban.

A bíróság ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.

A szóbeli indoklás szerint a bíróság a felperes által a per tárgyává tett szerzõdéses feltételek közül bizonyos feltételeket azért utasított el, mert azok nem tartoznak a 2014. évi 38-as törvény hatálya alá, a többit érdemben vizsgálta.

A bíróság az ítélet rendelkezõ részében megállapította bizonyos szerzõdési feltételek tisztességességét és érvényességét. Álláspontja szerint a megjelölt szövegrészek megfelelnek a 38-as törvényben foglalt valamennyi feltételnek.

Az átlagos fogyasztó számára a szerzõdéses feltételek tartalma egyértelmû és érthetõ, az idegen nyelvû és szakmai kifejezéseket mellõzve közérthetõen fogalmazták meg. Mivel pontosan körülírja azt az egyetlen oklista elemet, amely a szerzõdésmódosítás alapjául szolgálhat, a tételesség elvének is megfelel.

Figyelemmel arra, hogy az éves inflációs ráta mértékét a lakástakarék nem tudja befolyásolni, a szerzõdéses kikötés az objektivitás elvének is megfelel. Tekintettel arra, hogy egyfelõl az éves inflációs ráta, másfelõl a díjak, költségek alapjául szolgáló költségelemek között korreláció áll fenn, továbbá az egyoldalú emelés mértéke megegyezik az inflációs ráta mértékével, a szerzõdéses feltétel megfelel a ténylegesség és az arányosság elvének is.

Teljesül az átláthatóság követelménye is azáltal, hogy az egyoldalú díj- és költségmódosítás feltételét, azaz az éves inflációs ráta változását és a módosítás mértékét, ami az éves inflációs ráta változásának a mértékével egyezik meg, megjelölték.

Az üzletszabályzat megjelölt pontjai alapján a felmondhatóság elve is teljesül valamennyi szerzõdési feltétel esetében. Tekintettel arra, hogy a szerzõdési feltétel nem a díj és a költség emelését, hanem azoknak az éves inflációs ráta mértékével történõ módosítását szabályozza, amely kétirányú lehet, a szimmetria elve is érvényesül - fejtette ki a bíró.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!