2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Volán után Volán lehetForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-16 09:49:30
Az igényorientált menetrendhez fiatalabb, korszerûbb buszok jönnek a jövõben.

Korszerûbb jármûvekkel és versenyképesebb autóbuszos szolgáltatóval készül a 2017-es piaci liberalizációra Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Ennek elengedhetetlen feltétele az új jármûvek beszerzése, jelenleg ugyanis 14 év a közlekedési központ jármûállományának átlagéletkora. Bár a korábbi leánytársaságok 2010 és 2014 között 118 autóbuszt szereztek be, a tegnapi napon 204 darab 20 évnél idõsebb busz volt „állományban”, és bizony némelyik 30 éves is elmúlt már. Ahhoz, hogy a helyközi forgalomban használt jármûvek átlagéletkora 10 évre csökkenjen, a következõ egy-két évben mintegy 200 busz cseréjére, pótlására lenne szükség – hangzott el azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen Tasó László közlekedéspolitikáért felelõs államtitkár részvételével tartottak Miskolcon.
A Volán név érték

– Nagyon fontos állomáshoz érkeztünk. Három olyan társaság, amelyeket korábban Volánként ismertünk, olvadt be egy régiós szervezetbe, s immár az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. gondoskodik a régió utasainak szállításáról. Nagy örömünkre szolgál, hogy a régiós központok közül elsõként hozzánk látogatott el Tasó László, hogy tájékozódjon az itt folyó munkáról, valamint hogy tájékoztassa a központ menedzsmentjét a szaktárca elvárásairól – jelezte dr. Sárközi György, a társaság vezérigazgatója. Hozátette, mivel a Volán nevet értéknek tartják, ezért a késõbbiekben visszakerül a régiós központ nevébe.


– A Volánok regionális átalakítása idén januárra mindenütt lezárult, a 24 korábbi cég helyett 7 vállalat jött létre az országban. Az átszervezés célja az volt, hogy méretgazdaságossági szempontból megfelelõ társaságok kialakításával biztosítsa a költséghatékony mûködés feltételeit, növelje a szolgáltatók és szolgáltatásaik versenyképességét – hangsúlyozta Tasó László a sajtótájékoztatón. –

A kormányzat a jövõben is nagymértékben támaszkodni kíván az állami tulajdonú autóbuszos szolgáltatók tevékenységére. A legsürgetõbb teendõk közül a menetrendek igényorientált kialakításával és a minõségi szint emelésével kapcsolatos feladatokat emeltem ki a menedzsmenttel folytatott konzultáción – tudatta.
Az alapok megvannak

Tasó László jelezte, az átalakulás zökkenõmentes volt, és azt tapasztalta, mindenhol megnyugodtak a dolgozók, mert megértették, hogy az átszervezés lényege a méretgazdaságosság volt, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy a 2017-es piaci liberalizációt követõen fel tudják venni a versenyt.

– Egy biztos, bár sokat kell még tenni azért, hogy az ehhez szükséges feltételek rendelkezésre álljanak, de az alapok megvannak: 3200 dolgozó, köztük mintegy 1700 buszvezetõ igyekszik mindent megtenni azért, hogy a jó közlekedés révén javulhasson a térség versenyképessége – mondta.

ÉM-összállításA tények
Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. a Borsod, Hajdú és Szabolcs Volán általános jogutódja. A vállalat 3200 fõnek ad munkát, 20 autóbusz-állomást üzemeltet, a helyközi közlekedésben munkanapokon átlagosan 8500 autóbuszjáratot indít, évente mintegy 80 millió utast szállít. A társaság 401 regionális és 17 országos autóbuszvonalon, 5442 kilométeres vonalhálózaton, átlagosan 967 autóbusszal végzi helyközi személyszállítási feladatait. Járatai a régió szinte minden települését érintik, a cég 458 helység közösségi közlekedési kapcsolatát vasúti összeköttetés hiányában egyedül biztosítja. A központ hat településen (Balmazújvárosban, Hajdúszoboszlón, Kazincbarcikán, Nyíregyházán, Ózdon és Tiszaújvárosban) az önkormányzatok szerzõdéses partnereként a helyi közösségi közlekedési feladatok ellátásáról is gondoskodik.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!