2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Valóban értelmet nyerjen a közmunkaForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-17 11:09:36
A települést nem csak kastélyáról és fesztiváljáról ismerik, hanem drótkerítésérõl is.

Amikor az ember elhagyja Debrecent, majd a nagyobb városokon is átautózik, hajlamos sajnálkozni, hogy jaj, e távoli vidékeken terem-e munka, s egyáltalán, mit lehet arra csinálni? A Nagyrábéra való utazás valóban felvetette a fenti kérdéseket, a megérkezés viszont pozitív válaszokat hozott abból a szempontból, hogy egy felújítása közepett is csodálatos kastély, rendezett falu, korszerûsített középületek és elfoglalt közmunkások mellett vezetett az út.

– Jött már ide úgy forgatócsoport, hogy mutassunk nyomornegyedet, de azt kell mondjam, ilyen nálunk szerencsére nincs. Az emberek dolgoznak, s körülbelül annyian kaptak lehetõséget a közfoglalkoztatásban, mint ahányan munkanélküliek – mondta Tiszai Károly polgármester.

Elsõ ciklusát kezdi településvezetõként, 8 évig viszont alpolgármester volt, így gyakorlatilag most feladatot cseréltek Gyarmati Sándornéval. Talán picit nyugodtabb volt abban a székben ülni, de ha már így hozta a sors, a lokálpatrióta lendületével vágott bele a folytatásba.

– Nehéz kérdés, hogy mi motivált, amikor a település élére álltam, de úgy gondolom, hogy ha a három fiamból egy; három helyi fiatalból szintén egy megtalálja jövõjét itt, akkor nem volt hiába – válaszol a polgármester.
Sok nagy lépés

– Az utóbbi nyolc évben sok jó dolog elindult, nem áll rosszul a település, s az elõttünk lévõ fejlesztések még inkább megkönnyítik a helyiek életét. A település közvilágításának korszerûsítése jelenleg is tart, energetikai pályázat révén pedig napelemrendszer kerül a mûvelõdési ház és az üzemi konyhánk tetejére. Nyertes szennyvízpályázatunk az utolsó fázisban, a szerzõdéskötés elõtt áll. A teljes hálózat kiépítésén túl tisztítótelepet is építünk. Bár ezt a korábbi, már hatályon kívül helyezett rendelet szerint eredetileg Bihartordával, Bihardancsházával és Sáppal társulásban kellett volna megvalósítani, végül a lakosságszámunk (kétezer fölött) miatt egyedül maradtunk. Nem jártunk rosszabbul, különösen, hogy úgy tûnik, lakossági hozzájárulás nélkül sikerül végigvinni a projektet – emelte ki.

Tiszai Károly | Fotó: Matey István (galéria) ©

Nagyrábén évek óta nem csökken a lakosság lélekszáma (2235 lakosból 425-en 18 év alattiak – ebbõl 183 általános iskolás, 78 ovis,bölcsis), „megérdemelték” a gyerekek, hogy a két egymástól nagyon távol lévõ iskolaépület helyett – önerõbõl felújítással és tanterembõvítéssel – végre egyben tanuljanak, közelebb az üzemi konyhához, sõt a hamarosan felépülõ 980 négyzetméteres új tornacsarnokhoz. A központi forrásból épülõ létesítmény nemcsak a mindennapi testnevelésórákat oldja meg, hanem rendezvényházként is mûködhet majd a tervek szerint.

A kárpátaljai Bene, a romániai Korond és a dunántúli Vereb testvértelepülésekkel rendelkezõ Nagyrábé büszke helyi közösségeire is: rengeteg a civil szervezet: baráti kör, alapítványok, horgász és több fiatalokat összefogó egyesület, valamint a sportolók köre is tevékeny. A Sárrét Íze elnevezésû tavaszi fesztiváljuk – országos hírû, sõt határon túliak is látogatják - megmozgatja a kulturális csoportokat, és felhõtlen perceket szerez a gasztronómia szerelmeseinek.
Cserekereskedelem

A települést nem csak kastélyáról és fesztiváljáról ismerik, hanem drótkerítésérõl is. A közfoglalkoztatás keretében ugyanis létrehoztak egy olyan kisüzemet, ahol kilencen állítják elõ a huzalból a terméket, amit értékesítenek, akár csere útján is. Bizony, elõfordul, hogy drótkerítést mangalicára cserélnek a szomszédos településekkel, de bevált módszer ez térkõ, betonoszlop vagy épp tojás és száraztészta esetében is, utóbbit szintén készítenek a faluban.

– 2002-ben felbomlott a termelõszövetkezet – amely több mint 200 embert foglalkoztatott – így az önkormányzat lett a legnagyobb foglalkoztató – sorolja a polgármester. – Az ostyaüzemben, helyi üzletekben, mezõgazdasági kisvállalkozóknál, a kastélyberuházásnál dolgoznak az emberek, illetve eljárnak Füzesgyarmatra, Berettyóújfaluba, Bakonszegre, Püspökladányba. No és itt a közfoglalkoztatás, melynek keretében tavaly bekapcsolódtunk a mezõgazdasági munkaprogramba. Lassan célszerû lesz szociális szövetkezetet létrehoznunk, mert el tudjuk látni alapanyaggal a 2007-ben épült üzemi konyhát, 21 hektár szántót hasznosítunk és kétezer négyzetméteren fóliasátorban palántát nevelünk. Szeretnénk hûtõházat is építeni – tette hozzá.

Sokszor hallani a közmunkát kísérõ szlogent: visszavezet a munkába. Nagyrábén a polgármester úgy látja, valóban értelmet nyer a kifejezés, s a munka is. Ottjártunkkor például kazánt szereltek a hivatalban, aminek haszna és értelme is vitathatatlan; de így van ez, amikor az iskolában végeznek karbantartást vagy felújítást, ott, ahol a saját gyerekük tanul.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!