2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Szerdán kezdõdik a nagyböjtForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-18 10:22:54
Szerdán kezdõdik a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek. Nagyböjt elsõ napján, hamvazószerdán Erdõ Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke délután öt órakor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét – tájékoztatta az MKPK az MTI-t.

Az MKPK közleménye Ferenc pápa nagyböjti üzenetét idézi, aki ezt az idõszakot a megújulás és a kegyelem idejének nevezte. Arra figyelmeztette a híveket, minden nagyböjtben szükségük van arra, hogy újra meghallják a próféták kiáltását, akik felemelik hangjukat és felrázzák õket.

Ferenc pápa szerint Isten nem kér semmi olyat az embertõl, amit elõtte már meg ne adott volna neki és nem közömbös vele szemben. Mindenkinek az életét a szívén viseli, név szerint ismer mindenkit, „gondoskodik rólunk és keres minket, akkor is, ha elhagyjuk Õt.” Hamvazószerdán, illetve az azt követõ vasárnapon a pap az elõzõ év virágvasárnapján szentelt barka hamujával keresztet rajzol a hívõk homlokára, közben pedig ezt mondja: Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel! Újabban így is figyelmeztethet: "Tartsatok bûnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!". A hamu az elmúlást jelképezi.

A 7. század óta szerdai nappal kezdõdik a nagyböjt. Hamvazószerdától húsvét vasárnapig így a böjti napok száma éppen negyven, mivel a vasárnapokat az egyház nem tekinti annak.

A Szentírásban és az abból kiinduló keresztény hagyományban a negyvenes szám mindig az egyes események jelentõségét emeli ki. Jézus Krisztus nyilvános mûködésének megkezdése elõtt negyven napot töltött a pusztában, negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai hegyen, és Jónás próféta figyelmeztetésére negyvennapos böjtöt hirdettek Ninivében.

A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá a keresztény világban. A 11. századig olyannyira szigorú volt, hogy késõ délutánig semmit sem ettek, húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elõ: a 18 és 60 év közötti hívek csak háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól. E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idõsebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

A nagyböjt liturgikus színe a lila, amely a bûnbánatot jelképezi. Ugyancsak a bûnbánat jeleként marad el nagyböjt idején a szentmiséken az alleluja, amely a liturgiában az öröm legközvetlenebb kifejezõdése. A templomot ebben az idõszakban nem díszíti virág.

Az egyház sajátosan a nagyböjthöz kötõdõ szertartása a keresztúti ájtatosság, amelyen a hívek mintegy végigkísérik Krisztust a kereszthalála felé vezetõ úton.

A böjt vallásos gyakorlata az imádság, a bûnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés, amely kifejezi az ember Isten iránti szeretetét és áldozatvállalását érte. A húsvétra készülés fontos részét képezik a mindennapi életben tett jócselekedetek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!