2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Letöltendõ börtönt kértek a debreceni gázolóraForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-18 12:28:10
Végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Debreceni Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly szeptemberben ittasan ütött el egy gyalogost a cívisváros belterületén. Szintén börtönt kértek társára, a gázoló autós tulajdonosára, aki tudta, hogy a másik ivott, mégis átengedte neki a volánt.

A vád szerint a sofõr figyelmetlensége és ittassága miatt az úttest közepén – a felezõvonalnál – ütötte el a vele azonos irányban gyalogoló férfit, aki magával sodort egy szintén gyalogos nõt és egy kerékpárját toló másik férfit is. Az elgázolt férfi egy hónap múlva belehalt sérüléseibe a kórházban. A másik két gyalogos könnyebben sérült.

Az ügyészség megállapításai alapján az autóban ülõk segítségnyújtás helyett elhajtottak, és még otthon is csak arról vitáztak, hogy menjenek-e a rendõrségre, vagy sem. Végül a hatóság értesítése helyett lefeküdtek aludni.

A vádirat szerint a baleset 50-55 kilométeres sebességnél következett be, miközben az úttesten haladó gyalogosok már 70-80 méterrõl – még lassító fékezés esetén is féktávolságon kívül – észlelhetõek voltak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!