2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Alvás közben fosztották kiForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-20 11:09:53
A debreceni rendõrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a 27 éves L. Gáborral szemben, aki a nyitott ablakon mászott be a sértett lakásába.

A Debreceni Rendõrkapitányság kifosztás megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást L. Gáborral szemben.

Egy debreceni nõ telefonon tett bejelentést 2014. június 17-én 6 óra 39 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy ismeretlen személy 2014. június 17-én a hajnali órákban a debreceni Domokos Lajos utcában található lakásába a nyitott konyhaablakon keresztül bemászott és kutatott a szobákban.

Az egyik szobában aludt a bejelentõ fia, aki reggel arra ébredt, hogy az ágya melletti íróasztalra tett telefonja nincs meg, majd észlelte, hogy az irattárcája, valamint egy tablet is eltûnt.

A rendõrök a feljelentést követõen adatgyûjtést végeztek és tanúkat hallgattak ki, amelyet követõen azonosították a bûncselekmény elkövetésével gyanúsítható 27 éves L. Gábor helyi lakost. A nyomozóknak a 27 éves férfi kihallgatásán a cselekmény elkövetését elismerte. A gyanúsított vallomásában elmondta, hogy a hajnali órákban Debrecenben, a Domokos Lajos utcán kerékpározott, amikor észrevette, hogy a sértett lakásának ablaka nyitva van, ezért bemászott és ellopott pár dolgot.

A Debreceni Rendõrkapitányság Vizsgálati Osztálya az L. Gáborral szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!