2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Devizahitelek - MNB: az ügyfelek hiteltípusuk és élethelyzetük szerinti levelet kapnak az elszámolásokrólForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-21 10:55:32
A kereskedelmi bankok március elejétõl április végéig küldik ki a devizahiteles ügyfeleknek az elszámolásokról és a forintosításról a leveleiket, a devizahitelesek a hiteleik és az ehhez kötõdõ élethelyzetük négy alaptípusa alapján eltérõ tartalmú levelet kapnak - hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti vezetõinek csütörtöki háttér tájékoztatóján. Az elszámolási mintalevelek végleges változatainak formáját egy, a napokban megjelenõ MNB-rendelet is rögzíti.

Windisch László, a jegybank alelnöke elmondta: az elszámolás és forintosítás csak a kereskedelmi bankok esetében mintegy 2,4 millió élõ, illetve megszûnt fogyasztói hitel- és lízingszerzõdést érint, ebbõl 1,7 millió a forintalapú, 700 ezer a devizás szerzõdés.

Az alelnök elmondta: az ügyfeleknek addig semmit nem kell tenniük, amíg meg nem kapják a banki elszámolásokról szóló leveleket. Ha gondjuk van, illetve nem értenek egyet az elszámolással, akkor a levél kézhezvételétõl számított 30 napon belül panasszal élhetnek a bankjuknál - mondta Windisch László.

A bankoknak a rendelet elõírja, hogy az írásbeli tájékoztatás mellett a honlapjuk fõ oldalán is elérhetõek legyenek az elszámolással és a forintosítással kapcsolatos információk - közölte az MNB alelnöke.

Windisch László elmondta: vannak speciális esetek is, így például a követeléskezelõnek átadott lejárt tartozások. Az ügyfeleknek ebben az esetben maguknak kell elmenniük a követeléskezelõhöz és ott kezdeményezni az elszámolást, a bank ugyanis már elszámolt a követeléskezelõvel. A végtörlesztõk is kezdeményezhetik az elszámolást, ez azonban 10 ezer forintos díjjal jár.

Az alelnök szerint az OTP Bank ügyfelei esetében még nem biztos, hogy március elsejéig lezárul a jogorvoslati szakasz, mivel a bank fellebbezése még a Kúrián van. Ebben az esetben a bank ügyfelei a Kúria döntésének kihirdetését követõ 60 napon belül kell, hogy megkapják az elszámolást.

A jegybank alelnöke bízik abban, hogy nem lesz sok panasz, és a panaszok zöme megáll majd a bankoknál, ezt követõen az elszámolást vitató ügyfelek a Pénzügyi Békéltetõ Testület segítségét vehetik igénybe.

Freisleben Vilmos, a jegybank fogyasztóvédelmi igazgatója elmondta: a levelek egyik alaptípusa az elszámolást megelõzõen megszûnt deviza alapú jelzálogkölcsönökhöz kötõdik, a másik alaptípus a deviza alapú forintosításra kerülõ jelzálogkölcsönökrõl szóló, de az elszámolást követõen is élõ szerzõdésekrõl szóló levél, a harmadik típus a deviza alapú, forintosításra kerülõ, de egyben gyûjtõszámla-hiteles élõ szerzõdés minta levele, a negyedik alaplevél a forintosításra kerülõ, az elszámolás után is élõ szerzõdés, melynek törlesztõrészleteit azonban egy ideig késedelmesen fizették.

Minden értesítõ levélnek tartalmaznia kell az elszámoláshoz kapcsolódó információkat, és a hitel történetét, azaz a hitel fizetésének korábbi kimutatásait, az esetleges felülvizsgálatra, vagy jogorvoslatra vonatkozó információkat, és az élõ szerzõdéseknél a szerzõdésmódosításhoz kötõdõ "infókat". Elõírta az MNB azt is, hogy a levélben szerepeljen az az összeg, amennyivel az ügyfél törlesztõrészlete az elszámolás és a forintosítás eredményeként csökkent.

Azoknak a teendõi is szerepelnek a levélben, akik nem kívánnak a forintosítással élni. Õk a levél kézhezvételét követõ 30 napon belül írásban kezdeményezhetik pénzügyi intézményüknél, ha az elõírt feltételeknek megfelelnek. Ezek közé tartozik egyebek mellett, ha a futamidõ 2020. végéig lejár vagy, ha az ügyfélnek devizában keletkezik a jövedelme, illetve ha az induló forinthitel-kamat meghaladná az eredetileg számítható kamatot.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!