2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Két és fél milliárd forint jut óvodák bõvítéséreForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-27 11:20:32
Összesen 2,5 milliárd forint értékben hirdet pályázatot hirdet a települési önkormányzatok (illetve társulásaik) által fenntartott óvodák kapacitásbõvítésére a nemzetgazdasági miniszter - közölte a minisztérium a kormany.hu portálon szerdán.

Férõhelyet többféleképp is lehet bõvíteni: a már mûködõ óvodaépület átalakításával (hasznos alapterület nagyság változtatása nélkül) vagy önkormányzati tulajdonban lévõ, korábban óvodai célra mûködtetett óvodaépület újranyitásával. Szintén lehet önkormányzati tulajdonban lévõ, de nem óvodai funkciót betöltõ épület átalakítani, mûködõ óvodaépületet bõvíteni vagy új óvodát létesíteni.

A pályázati kiírásból kiderült, hogy a támogatási összeg változó, függ az adott településen a helyi iparûzési adóalaptól és saját erõt is biztosítania kell az önkormányzatnak. A támogatás legfeljebb férõhelyenként 2,2 millió forint lehet.

A pályázatokat az önkormányzati információs rendszeren keresztül, a Magyar Államkincstár útján lehet benyújtani, március 23-áig.

A tájékoztatás szerint az elnyert támogatások vissza nem térítendõk, azokat az önkormányzatok 2016. december 31-éig használhatják fel.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!