2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Elõbb együtt italoztak vele, majd kiraboltákForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-03-05 08:21:14
A hajdúnánási rendõrök bíróság elé állítást javasolnak azzal a két férfival szemben, akik a gyanú szerint Polgáron kirabolták áldozatukat.

A Hajdúnánási Rendõrkapitányság rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két polgári férfi ellen.

Egy férfi tett feljelentést 2015. március 1-jén 19 óra 45 perckor a Polgári Rendõrõrsön arról, hogy aznap 16 óra körüli idõben Polgár külterületén található tanyáján együtt italozott két férfival, akik késõbb megverték õt. A sértett a bántalmazás következtében elveszítette az eszméletét. A két férfi egy mikrohullámú sütõvel távozott a házból.

A rendõrök a feljelentést követõen adatgyûjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bûncselekmény elkövetésével gyanúsítható R. Róbertet és R. Antalt. A helyi lakosoknál a nyomozók házkutatást tartottak és a kertben található mellékhelyiségben megtalálták az eltulajdonított mikrohullámú sütõt, amelyet lefoglaltak.

A 20 és 26 éves férfiakat a rendõrök elfogták és elõállították a Polgári Rendõrõrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd õrizetbe vették õket.
A Hajdúnánási Rendõrkapitányság a terheltekkel szemben folytatott nyomozást 2015. március 2-án befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!