2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Ügyes háziasszonynak sem mindig sikerülForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-03-16 08:45:08
A piskóta nagy mumus a kezdõ és sok esetben a gyakorlott háziasszonyoknak is, de a piskótatekercsre ez az állítás hatványozottan igaz.

A sutigyar.hu tanácsai alapján a tojássárgákat a cukorral fehéredésig keverjük. A fehérjehabba a cukrot csak akkor kezdjük el beletenni, ha már elkezdett habosodni, így lesz szinte vágható a hab, ami nélkülözhetetlen egy jó, levegõs, könnyû piskótához. A liszttel jól eldolgozzuk a tojássárgákat és egy kevés tojásfehérjehabbal, majd a továbbiakban már a tojásfehérjehabot óvatosan keverjük a masszához, hogy ne törjön össze. Lehet több részletben is keverni a lisztet és a tojásos keveréket. A tészta állaga akkor jó, ha a tepsibe terítésnél szépen folyik, de kell egy kis segítség az egyenletes terüléséhez.

Forró sütõben, 200 fokon gyorsan süssük, közel 10 percig, különben kiszárad és a tekerésnél törni fog. A tepsibõl kiborítva azonnal tekerjük többször is egymás után a piskótát, majd feltekerve hagyjuk teljesen kihûlni, mert csak így marad rugalmas a tészta.

Egy normál gáztepsihez 4 tojásból készítsük, így nem lesz nagyon vastag és fojtósan tömény. A sütési idõ vége elõtt mindenképpen alkalmazzunk tûpróbát, vagy a tenyerünkkel finoman nyomjuk meg és ha rugalmasnak érezzük a tésztát, akkor jó. Azonnal tiszta, kicsit megporcukrozott konyharuhára borítsuk. Ha nem jön le róla a sütõpapír, spricceljük meg hideg vízzel, így biztosan elválik.

Óvatosan, minél szorosabban feltekerjük, majd kigöngyöljük és ezt legalább háromszor ismételjük meg, majd feltekerve hagyjuk teljesen kihûlni és csak ezután töltsük meg.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!