2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Forinthitelek – Másodfokon is pert vesztett az OTP IngatlanlízingForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-03-25 19:27:44
A másodfokon eljáró Fõvárosi Ítélõtábla helybenhagyta az OTP Ingatlanlízing Zrt. ellen hozott elsõ fokú ítéletet, így a kedden kihirdetett ítélet szerint a pénzintézet forinthitel-szerzõdései tisztességtelenek.

Az ítélõtábla egyúttal elutasította a felperes pénzintézetek kérelmét arra, hogy a bíróság az Európai Unió bíróságánál elõzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen, valamint forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab) a 2014. évi 38-as törvény alkotmányellenessége miatt. A másodfokú bíróság az elsõfokú ítéletet helybenhagyta, de indoklását részben módosította, valamint egyes részeket mellõzött.

Álláspontja szerint ugyanis nem maradhat az ítéletben például olyan megfogalmazás, amely azt a látszatot kelti, hogy az állam perben betöltött szerepének tisztázásához az uniós jog értelmezése szükséges, hiszen a törvényszék a konkrét elõzetes döntéshozatali indítvány elutasítása során sem tulajdonított az állam szerepének jelentõséget.

Az ítélõtábla az elsõ fokú ítélet érdemi részével és indoklásával egyetértett, kiemelve, hogy az OTP Ingatlanlízing 2009. július 15-e elõtti forinthitel-szerzõdéseiben nem volt felmondási jogot szabályozó kitétel, így ebben az idõszakban a per tárgyává tett és a törvény hatálya alá tartozó forintalapú, valamint devizaalapúnak nem minõsülõ deviza fogyasztói pénzügyi lízingszerzõdések részét képezõ általános szerzõdési feltételek (ászf) egyoldalú szerzõdésmódosítást lehetõvé tevõ kikötései önmagukban tisztességtelenek, ezért érvénytelenek.

Az eljáró bíró a szóbeli indoklásban továbbá hangsúlyozta, hogy mindig is magában a szerzõdésekben kellett rendelkezni arról, hogy egyoldalú szerzõdésmódosítás esetén miként, milyen mértékben változnak a fogyasztó fizetési kötelezettségei, ehhez nem szükséges a pénzintézet árazási elveit felfedni. A másodfokú bíróság 635 ezer forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte a pénzügyi szolgáltatót.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!