2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
OGY – Kulturális bizottság – Balog: szeptembertõl átlagosan 3,5 százalékos pedagógus-béremelés várhatóForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-03-28 09:59:28
Szeptembertõl a pedagógus életpálya részeként újabb 3,5 százalékos béremelés várható – mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere éves meghallgatásán az Országgyûlés kulturális bizottsága elõtt szerdán, Budapesten. Jelezte: az emelés 2016-ban és 2017-ben is folytatódik majd.

A miniszter kitért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átszervezésére, amellyel reményei szerint a szervezet mûködése a kezdeti nehézségek után átláthatóbbá válik. Az új fenntartói rendszer 30 százalékkal járult hozzá a kistelepüléseken a szakos ellátottság javításához – említett egy pozitív változást.

Balog Zoltán beszámolt a tanfelügyeleti rendszer létrehozásáról is, amely 2015-ben 15 ezer pedagógus minõsítését, tanfelügyeleti ellenõrzését jelenti majd.

A tankönyvellátásban megerõsítették az állami felelõsséget, a tankönyvek ára folyamatosan csökken – jelezte, hozzátéve: fokozatos bevezetéssel három év alatt elérik, hogy teljesen ingyenes lesz a tankönyvellátás az általános iskolákban. Most szeptemberben 700 ezren kapják ingyenesen a könyveket.

Szólt még a Nemzeti Pedagógus Kar létrehozásáról, és azt mondta, a szakmai fórum érdemi lehetõséget kínál a párbeszédre. A kiemelt intézkedések közé sorolta még a három éves kortól kötelezõ óvodáztatást.

A szakminiszter a felsõoktatás területérõl azt mondta: sikeres volt az adósságkonszolidáció, stabil az anyagi bázis, tavaly pozitív egyenleg alakult ki, és 21,8 milliárd forintos többlettel zártak a felsõoktatási intézmények.

Kitért arra, hogy a közelmúltban elfogadott felsõoktatási stratégia 15 évre jelöli ki az irányokat és feladatokat, és az a cél, hogy szervezettebb, tervezettebb felsõoktatási rendszer mûködhessen. Ma ugyanis egyszerre van jelen az európai színvonal és a pazarlás – állapította meg. Reményét fejezte ki, hogy a kancellári rendszerrel olyan irányítást tudtak kialakítani, amellyel elválasztják a szakmapolitikát és a gazdasági irányítást. Szólt még arról, hogy az új rendszerû, duális képzésben közel 1100 hallgató kezdheti meg majd a tanulmányait szeptembertõl.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) az ülésen arról beszélt, hogy a tankönyvellátás rendszere és a Klik is megbukott. A képviselõ firtatta a Klik többmilliárdos adósságát, és rákérdezett a Ságvári gimnázium ügyére is. Arra is kíváncsi volt Szabó Szabolcs független képviselõvel együtt, hogy a tárca kapcsolatban volt, illetve van-e brókercégekkel?

Ikotity István (LMP) az Öveges-programnál és a Híd a munka világába programnál történt visszaéléseket tett szóvá, és arra is kíváncsi volt, hogyan lehet úgy küzdeni a szegregáció ellen, ha nem mérik fel a problémát.

Kormánypárti képviselõk – köztük Demeter László és Simon Róbert – a kötelezõ óvodáztatás férõhelyei, illetve a tankönyvellátás és a mindennapos testnevelés tapasztalatai iránt érdeklõdtek.

Dúró Dóra (Jobbik), a bizottság elnöke azt kérdezte, hogy terveznek-e olyan rendszerszintû átalakítást a tankönyvellátásban, mint a Kliknél.

Balog Zoltán válaszában kiemelte: megbukni 2010-ben és 2014-ben az MSZP bukott meg, és ha a Klik, a tankönyvek, vagy a Ságvári gimnázium ügyében ez lenne a helyzet, akkor a tavalyi választáson nem ilyen eredmények születettek volna.

Az, hogy a központi költségvetésbõl sokkal jelentõsebb összeget fordítanak köznevelésre és mégis megjelenik a hiány, abból fakad, hogy egy “nem õszinte rendszert” próbálnak tisztességessel felváltani. Egyúttal jelezte: a hiányt igyekeznek folyamatosan pótolni.

A Ságvári gimnázium elnevezésérõl azt mondta: szeretné elkerülni, hogy a dolgok nem érdemi részérõl szóljon a vita. Szerinte az a kérdés, Ságvári Endre méltó-e arra, hogy egy jó nevû gimnázium névadója legyen. Semmilyen autonómiába beleszólni nem kíván, de ahol törvényes kötelezettségei vannak, ott helyt kell és fog is állni – jelezte.

A tankönyvekrõl azt mondta: az, hogy a szülõk terhei milliárdokkal csökkentek, talán ellensúlyozza az idõbeli csúszásokat, ugyanakkor a rendszert folyamatosan javítani kell.

Balog Zoltán jelezte: semmilyen igazgatási szervük nem áll kapcsolatban brókercégekkel, a felsõoktatási intézményeknél tud ilyen befektetési formákról, ezek összegyûjtése most folyik.

Óvodai férõhelyek az elmúlt évek fejlesztései nyomán rendelkezésre állnak, az a néhány száz, ami még hiányzik, szeptemberre meglesz – ígérte. Kitért arra is, hogy ezzel párhuzamosan plusz óvonõképzés is segíteni fogja a felzárkózást.

Közölte, hogy az Öveges-programnál õ tett elõször feljelentést és a rendõrség nyomoz. Hozzátette: ugyanez a helyzet a Híd a munka világába programmal is.

Jelezte: vizsgálat folyik, õ miniszterként az elõírások betartását tudja áttekinteni, és a székházvásárlásnál úgy tûnik, ez rendben volt. A gépkocsi-bérlést ugyanakkor nem látta rendben lévõnek, olcsóbban is meg lehetett volna oldani – jegyezte meg.

A mindennapos testnevelésre térve kiemelte: idén hazai forrásból 18 milliárd, uniós forrásból pedig 30 milliárd forint áll rendelkezésre tanterem, uszoda és tornaterem építésére. Szavai szerint a szülõk üdvözlik, a diákok pedig szeretik ezt az intézkedést.

Balog Zoltán úgy összegzett: a gazdaság fejlesztése és a munkahelyteremtés az oktatás és kultúra megerõsítése nélkül nem lehetséges. A tervezett intézkedéseket több mint 900 milliárdos uniós forrás szolgálja – erõsítette meg.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!