2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Szociális földprogramot hirdetett az Emmi szociális hivatalaForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-03-29 14:54:22
Szociális földprogramot hirdetett az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) megbízásából a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal; a csütörtökön közzétett nyílt pályázat eredményeként 3500 rászoruló családnak erõsödhet az egzisztenciája, javulhat az életminõsége a tárca várakozása szerint.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelõs államtitkára pénteken Szécsényben tartott sajtótájékoztatót a 250 millió forint összegben – április 24-ei határidõvel – kiírt felzárkózási program felhívásának részleteirõl.

Az MTI-nek adott késõbbi nyilatkozatában azt mondta, hogy az idén százharminc települést kívánnak bevonni a programba. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a földprogramot 1992-ben indította el az akkori szociális tárca “modellkísérletként”, a Nógrád megyei település 1997 óta vesz részt a programban.

A felzárkózási program elõnyei között említette a családok aktivizálását, amelyek így nem segélyen tengõdnek, hanem maguk tudják megtermelni például a megélhetésükhöz szükséges terményeket. Fontosnak mondta azt is, hogy a szociális földprogramok beépülnek a helyi társadalomba, és sok olyan önkormányzat is van, amely területet ad a családok gazdálkodásához.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az idei pályázat – az új családok bevonásán túl – azoknak is szól, akik a korábbi években már bekapcsolódtak a programba; õket most szeretnék “továbbléptetni”, tehát abban segíteni õket, hogy termékeiket piacra tudják vinni.

Arra hívta fel a figyelmet, a programba új belépõknek nemcsak egyszerûen vetõmagot vagy takarmányt adnak, hanem szakmai “kísérést” is nyújtanak számukra a gazdálkodáshoz.
Utalt arra is, a szociális földprogram pályázataihoz az önkormányzattól vagy a Nemzeti Földalaptól lehet területet bérelni, de a családok saját ingatlanjain is lehet támogatott gazdálkodást folytatni.

A programba a családok az önkormányzatokon, közhasznú szervezeteken, nemzetiségi önkormányzatokon, alapítványokon, egyházakon vagy karitatív szervezeteken keresztül kapcsolódhatnak be. Pályázni vetõmag-, takarmány-, vagy eszközbeszerzésre lehet, de lehetõség van arra is, hogy a piacra jutást támogassák.

Czibere Károly beszámolt egy másik programjáról is; az államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrõn péntek délután két új családi napközi megnyitóján vett részt.
Tájékoztatása szerint az új napköziket 45 millió forintos uniós pályázati forrásból alakították ki, a helyi református egyházközség mûködésében lévõ intézmények összesen 14 – fél és három év közötti – gyereket tudnak befogadni.

Elmondta, míg a 2000-es évek közepén még csak 25 ezer, addig mostanra már 38 ezer férõhely van a bölcsõdékben.

Jelezte, bölcsõdéket a 10 ezernél több lakosú településeknek kell fenntartaniuk, ezért van szükség a kisebb településeken a családi napközikre, amelyekben jelenleg 8600 férõhely van, és amelyekre évente 2,3 milliárd forintot fordít a kormányzat a központi költségvetésbõl.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!