2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
A bihari részt nem érinti a kartellgyanúForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-03-31 08:35:45
A kormány most azon dolgozik, hogy Szolnokot az M5-össel kösse össze autóút.

Az M4 Abony-Fegyvernek nagyprojekt uniós jóváhagyásának fejleményei semmilyen módon nem befolyásolják az autópálya hajdú-bihari szakaszának megépítését – válaszolta a Napló kérdésére Tasó László, közlekedéspolitikáért felelõs államtitkár. A sztráda legjobban elõkészített része éppen a Berettyóújfalu-Nagykereki szakasz, amelynek kivitelezése már a jövõ évben megindulhat. Az autópálya az M35 hasonló ütemezésben megépülõ folytatásával, Debrecen érintésével kapcsolódik be a gyorsforgalmi hálózatba. A beruházással az országhatárig tartó szakaszok kiépítésére vonatkozó kormányzati elvárás is teljesül a 2018-as határidõre – tette hozzá a szakpolitikus.

Az államtitkárt kérdésünkkel azt követõen kerestük meg, hogy az Index internetes portál megírta, információi szerint az Európai Bizottság elutasította a 30 kilométeres útszakasz megépítéséhez benyújtott 110 milliárd forintos támogatási kérelmet, mert túlzottnak tartja az építési költséget.

Az M4-es autópályával kapcsolatos európai bizottsági elutasítás miatt a kormány most azon dolgozik, hogy Szolnokot az M5-ös autópályával kösse össze egy négysávos autóúttal – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter Budapesten, sajtótájékoztatóján. A brüsszeli elutasítása miatt várható megoldás a jelenleg folyamatban lévõ beruházás felfüggesztése lesz – mondta.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!