2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
FM: kezdõdik az egységes kérelmek benyújtásának idõszakaForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-04-02 09:40:53
Szerdán kezdõdik az egységes kérelmek benyújtásának idõszaka – jelentette be a földmûvelésügyi miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Fazekas Sándor kiemelte: a magyar gazdák az egységes kérelem keretében több mint 30 féle agrártámogatást igényelhetnek. A gazdálkodók mintegy 400 milliárd forintnyi összeghez juthatnak hozzá, ami segíti õket a termelésben, illetve abban, hogy egészséges, jó minõségû magyar élelmiszer kerüljön a családok asztalára – tette hozzá.

A kérelmek a Mezõgazdaság és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elektronikus felületén, ügyfélkapun keresztül nyújthatók be.

Kifejtette: a Földmûvelésügyi Minisztérium (FM) ezzel teljesíti a gazdáknak tett vállalását, s április 1-jétõl hozzáférhetnek az agrártámogatásokhoz. Az ehhez szükséges szoftverfejlesztéseket, beruházásokat végrehajtotta az MVH – mondata a miniszter.

Fazekas Sándor felhívta a figyelmet: a közös agrárpolitikában (KAP) az elsõ egységes kérelem a mostani, ami azt is bizonyítja, hogy Magyarország sikeres volt 2011-ben az EU elnöksége idején. Az ország el tudta érni, hogy több agrártámogatásban részesül az unió jelenlegi költségvetési idõszakában, mint a korábbiban. Mindez pedig egy jól hozzáférhetõ rendszerbe van integrálva, ami lehetõvé teszi, hogy a gazdák az egyszerûsített támogatásokhoz éppúgy, mint a különbözõ termeléshez – például területhez, állattenyésztéshez – kötött jogcímekhez hozzáférjenek.

Jelezte: a terület alapú támogatás összege 6,6 milliárdról 8,9 milliárd euróra nõ ebben a hétéves uniós ciklusban. Ez 35 százalékkal több forrást jelent.

Czerván György, az agrárgazdaságért felelõs államtitkár azt hangsúlyozta: elkészültek a szükséges jogszabályok, így az egységes kérelmet a gazdák április 1-jétõl benyújthatják. Annak ellenére, hogy sokan kételkedtek e terv megvalósíthatóságában.

Örömtelinek nevezte: dacára annak, hogy az uniós büdzsé az EU fennállása óta elõször csökken (2014-2020 között, a gazdasági válság miatt), a magyar agrár- és vidékfejlesztési támogatások 1,9 milliárd euróval, mintegy 600 milliárd forinttal nõnek. Az unió mostani költségvetésén belül az agrártámogatásokra (KAP-ra) fordítható pénzösszeg 11 százalékkal csökkent. Így Magyarország támogatottsági aránya a mostani uniós költségvetési idõszakban az elõzõ 2,4 százalékról 3,2 százalékra nõ.

Az egységes kérelem benyújtása során a gazdáknak több újdonsággal is meg kell ismerkedniük, például a zöldítéssel, illetve a fiatal gazdák közvetlen támogatásának lehetõségével. De fontos – mutatott rá az államtitkár – a kistermelõi átalány támogatási rendszer bevezetése is. Ez utóbbinál a szakemberek úgy vélik, hogy a regisztrált termelõk (számuk körülbelül 180 ezer) mintegy a fele azt a rendszert választja majd. A termeléshez kötött támogatások rendszerét Magyarország szintén alkalmazni fogja. Az eddigi 3,5 százalék helyett a továbbiakban 15 százalékos mértékben. Czerván György reményét fejezte ki, hogy a magyar mezõgazdaság a rendelkezésére álló forrásokat maradéktalanul le tudja majd hívni.

Gyuricza Csaba, az MVH elnöke arról beszélt, hogy az MVH felkészült az új (egységes) kérelmek fogadására. Mint mondta, alapvetõen három követelménynek kellett megfelelnie ezzel kapcsolatban a hivatalnak: a jogalkotás segítése, támogatása; a képzésekben való részvétel (például a 670 falugazdász felkészítése, akik a kérelem benyújtásához adnak segítséget a gazdáknak); továbbá az MVH-t az eddiginél gazdabarátabbá, átláthatóbbá kellett tenni, mivel a korábbiaknál bonyolultabb lesz a most alkalmazott támogatási rendszer. Ezért benyújtási idõszakban folyamatos lesz a monitoring, és amennyiben gond adódik, azonnal jelzést kap az ügyfél – mondta az MVH elnöke.

Hozzátette: a benyújtási határidõ betartása – ez május 15. – fontos, mert csak így fizethetõ ki az októberi elõleg. Megjegyezte: bár az unió lehetõvé tette, hogy egy hónappal meghosszabbítható legyen a benyújtási határidõ, de ez veszélyeztetné az októberi elõleg-kifizetést, ezért az MVH elnöke az eredeti benyújtási határidõ betartására hívta fel a gazdákat.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!