2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Több üzletben találtak szabálytalanságot húsvét elõtt az ellenõrökForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-04-05 07:48:36
A március elején indult húsvéti fogyasztóvédelmi ellenõrzések során 7,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatósági ellenõrök, a tavalyi 43 százalékkal szemben az idén az ellenõrzött üzletek 46 százalékában találtak szabálytalanságot – mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelõs helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az ellenõrzött üzletek száma idén több volt, mint a múlt évben, de a szabálytalanságok súlya és a bírságok összege csökkent – ismertette a változást Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivõje.

Az ellenõrzések középpontjában a húsok, a tojás és a csokoládé nyulak álltak – ismertette a részleteket a helyettes államtitkár, hozzátéve: a fogyasztók szánjanak egy-két percet vásárlás elõtt az áru jellemzõinek megismerésére.

Az ellenõrzött 477 üzletbõl 113 volt áruházlánc, 74 kisebb élelmiszerbolt, 56 hús- és hentesáru bolt, 40 piac, 30 pedig pékség – mondta a szóvivõ.

A tájékoztatás szerint a legtöbb probléma az árfeltüntetéssel volt kapcsolatos, amikor például az akciós termékért a pénztárnál a teljes árat kérték. A kettõt fizet, hármat kap akciónál volt példa arra, hogy az összecsomagolt három termék többe került, mint ha a vevõ egyenként vásárolta volna meg azokat – mondta a részletekrõl Kiss Anita, aki kitért a csoki nyulak ellenõrzésére is. A 20 mintából 19 megfelelt, mindössze egyben volt a megengedettnél több növényi zsiradék.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!