2024. április 19. Péntek, Emma.
 
OGY – Brókerbotrány – Megszavazták a Quaestor-károsultak kárrendezésérõl szóló törvénytForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-04-15 14:38:50
Elfogadta az Országgyûlés kedden a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelõ alap létrehozásáról szóló törvényt, amelynek értelmében az ügyfeleknek május 6. és június 5. között kell kérelmezniük a kártalanítást.

A Fidesz múlt pénteken beterjesztett indítványára – amelyet házszabálytól eltéréssel tárgyalt a Ház – 185 képviselõ szavazott igennel, 5-en nemmel. Utóbbiak független képviselõk voltak, Fodor Gábor, Kész Zoltán, Kónya Péter, Szabó Szabolcs és Szelényi Zsuzsanna.

A törvény hatálya a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy annak kapcsolt vállalkozása által értékesített kötvények ügyleteire terjed ki.

A jogszabály kimondja a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjának létrejöttét, amely – a Befektetõvédelmi Alap (Beva) kártalanításával együtt – 30 millió forintig kárpótolja az ügyfeleket. Az indoklás szerint ez feltételezhetõen lényegesen nagyobb arány, mint amihez az ügyfelek egyedi perben, illetve a felszámolási eljárásban reálisan juthatnának.

Az egyik elõterjesztõ, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje korábban azt mondta, hogy mindössze 73 olyan ügyfél van, aki 30 millió forint feletti összegben fektetett be a Quaestorba, õk mérlegelhetnek: maradnak a polgári úton történõ igényérvényesítésnél, vagy pedig elfogadják a 30 millió forintot, és lemondanak a követelésük többi részérõl.

A törvény rendelkezése szerint a 30 millió forintot meg nem haladó összegû követeléseket tõkeértéken, a kötvényeket pedig névértéken kell figyelembe venni.

Az alap forrásait kötvénykibocsátással és hitelfelvétellel biztosítja. Kötvényt legfeljebb 10 éves futamidõre bocsáthat ki, kölcsönt pedig hitelintézettõl vehet fel legfeljebb 10 éves vagy a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) maximum 3 hónapos futamidõre. A kötvénykibocsátásra és az MNB-hitelre állami kezességvállalás vonatkozik.

Az alap a likviditásának biztosítása érdekében – hiteltörlesztésre, saját forrásainak kiegészítéséhez – a Beva tagjaitól visszafizetési kötelezettséggel elõleget igényelhet. Ezen elõleg megfizetésére a Beva-tagok a tavaly a Beva felé fennálló éves díjfizetési kötelezettségük arányában lesznek kötelesek.

Rogán Antal a javaslat beterjesztésekor arról beszélt, hogy a Beva kártalanítását kiegészítõ befektetési vállalkozások ezért cserébe megkapnák a Quaestor felszámolásából keletkezõ vagyont.

A törvény arról is rendelkezik, hogy a kártalanítási alap záró beszámolója után az alapba elõleget befizetõk által megelõlegezett, de az éves visszafizetésekbõl meg nem térült követeléseinek adóból történõ levonásáról külön törvény szól majd.

A kártalanítási alap irányítását a Beva igazgatósága végzi, pénzeszközeit pedig az MNB-nél vezetett számlán kezeli.

A károsultaknak május 6. és június 5. között egy ûrlapon kell kérelmezniük a kárrendezést, igazolva a követelésük összegét. A kérelmek a kijelölt kormányablakoknál és postán – tértivevényes levélben – is benyújthatók lesznek.

Az alap a kérelmet a kézhezvételtõl számított 30 napon belül megvizsgálja, e határidõ azonban meghosszabbítható.
Ha a kérelem megfelel a kárrendezés követelményeinek, az alap tájékoztatást ad errõl a jogosultnak, és e tájékoztatást követõ 30 napon belül fizet.

A törvény a kihirdetését követõ napon lép hatályba.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!