2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Rend és tisztaság a cél HajdúszoboszlónForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-04-16 09:52:55
Parkolók, galambok, vendégek a képviselõ-testület legutóbbi ülésén.

A városi rendõrkapitányság 2014-ben rendõri eljárásban 646 bûncselekményt regisztrált: a szervezet ilyen alacsony mutatóval az elmúlt öt évben nem büszkélkedhetett – derült ki a legutóbbi képviselõ-testületi ülésen, amelynek egyik napirendi pontja volt a fürdõváros közrendje, közbiztonsága is. A város polgárõrei is kivették részüket a munkából: két embert fogtak el, hármat értek tetten, két eltûnt személyt kutattak fel, illetve hetvenegy alkalommal adtak jelzést a hatóságoknak.
Sportpálya, temetõ, parkoló

Ingatlanokkal összefüggésben is születtek döntések. Habár már 2013-ban felvetõdött egy extrém sportpálya kialakítása, a bizottságok az eddig felmerült helyszínek egyikét sem találták elfogadhatónak, de végül megszületett a határozat: a közeljövõben a Szent Erzsébet utcán valósulhat meg a beruházás. A hatvanas években lezárt, úgynevezett Soproni temetõt viszont felszámolják: a testület arról döntött, hogy a területet annak rendezését követõen más céllal kívánja hasznosítani. Óvodai parkolók kialakítása is szükséges Szoboszlón, ezúttal a Bambinó-, a Manókert-, illetve a Szivárvány Óvodánál épülhetnek várakozóhelyek. De több játszótér (Bartók telepi, Rákóczi utcai, Galgócz sori) is megújulhat ebben az évben.

A fürdõvárosban is idõszerûvé vált több útszakasz felújítása, többek között az Eötvös, a Hathy János, az Isonzó, a Keleti utcákon kezdõdhet meg hamarosan az útburkolat cseréje saját forrásból. A képviselõk azt is megszavazták, hogy a már meglévõ térfigyelõ-rendszert kiegészítve, újabb négy kamerát helyezzenek el az alábbi helyszíneken: Szent István park, Major utca, Hõsök tere, Halasi Fekete Péter tér. De a galambok kártékony tevékenysége ellen is tenni kívánnak, egyelõre a lehetséges módszereket vizsgálták meg (például huzalozás, különbözõ madárriasztók, populációcsökkentés).
Vendég, gyógyvíz, partner

A városban korábban helyi rendelettel tiltották az úgynevezett vendégfogást, ám a NAV álláspontja szerint ez a tevékenység nem tekinthetõ általában véve jogszerûtlennek (erre vonatkozó engedély kiváltásával lehetséges folytatni), így a képviselõknek is módosítaniuk kellett az ezzel kapcsolatos rendeletet. A városban mindeddig nem állt fel települési értéktár, ezért a testület azt is kezdeményezte, hogy a város legfõbb kincsét, a szoboszlói gyógyvizet vegyék fel a Hajdú-Bihar Megyei Értéktárba. Egyéni képviselõi indítványra pedig megindulhat a lengyel Dzierzoniowval történõ partnervárosi kapcsolat kialakítása.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!