2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Jelentõsen nõtt az OTP SZÉP-kártyákra feltöltött összeg az idénForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-04-18 10:50:08
Jelentõsen nõtt az OTP Széchenyi pihenõkártyára (SZÉP-kártya) feltöltött összeg, az idén, az elsõ negyedévben 19 milliárd forintot, a tavalyinál 22 százalékkal többet utaltak a munkáltatók mintegy 860 ezer kártyára – közölte az OTP Bankcsoport pénteken az MTI-vel.

A költések összege is csaknem tíz százalékkal haladja meg a tavalyi év elsõ három hónapjában mértet a tájékoztatás szerint. Március 31-ig több mint 10 milliárd forint áramlott ilyen módon magyar gazdaságba, elsõsorban turisztikai területen mûködõ kis- és középvállalkozásokhoz – olvasható a közleményben.

Az év eleji adójogszabályi változásoknak köszönhetõen várható volt, hogy a SZÉP kártya megõrzi az utóbbi években tapasztalt népszerûségét, a növekedés mértéke azonban meghaladta a várakozásokat – idézi a tájékoztatás Kuhárszki Andrást, az OTP Bank igazgatója.

A kártyákon jelenleg mintegy 2,1 milliárd forintnyi “lejáró egyenleg” van, olyan juttatás, aminek idén május 31-én jár le az érvényessége. Ez az összeg a húsvéti hosszú hétvége alatt több mint 156 millió forinttal mérséklõdött, az OTP SZÉP kártya birtokosai a 2013-as juttatásoknak már több mint 96 százalékát felhasználták – olvasható a tájékoztatásban.

Az OTP felhívja a kártyabirtokosok figyelmét a közleményben, hogy ellenõrizzék a kártyák egyenlegét, és használják fel a 2013-as juttatásokat. A megmaradó összeget a kibocsátó köteles visszautalni az érintett kártyabirtokos munkáltatójának, vagyis ezek az összegek a munkavállaló számára elvesznek – hívta fel a figyelmet Kuhárszki András a közleményben.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!