2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Központi forintosítás is lehet a devizaalapú autóhiteleknélForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2015-04-20 11:52:49
Húszmilliárd forint – ennyibe került majd a pénzügyi szektornak a brókerbotránnyal kapcsolatos kárrendezés. Ráadásul 6-8 éven keresztül, legalábbis így számolnak. Egy lapinterjúban a jegybank igazgatója is errõl beszélt. Arról is, hogy az MNB forintosítaná a devizaalapú autó- és személyi hiteleket.

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezetõ igazgatója elmondta: alapvetõen a devizahitelek kivezetése a jelzáloghitelekre vonatkozott. Maradt azonban ez kisebb rész, ami a bankrendszerben továbbra is árfolyamkockázatot jelent. Felhívta a figyelmet arra, hogy a svájci frank árfolyama az utóbbi idõben felértékelõdött, és az ügyfeleknek figyelniük kell arra, hová fog emelkedni a törlesztõrészletük. S bár 2-3 év a futamidõ ezeknél a hiteleknél, az adósság nagy részét a futamidõ végén fizetik, vagyis a nagy meglepetés még most lehet – tette hozzá.

Úgy vélte: a bankoknak is érdeke a forintosítás, van olyan pénzintézet, mely már tömegesen forintosítja az autóhiteleket. Az MNB arra buzdítja a bankokat, hogy forintosítsanak. Ha ez nem történik meg, elképzelhetõ egy központi, rendszerszintû forintosítás, mint a devizaalapú jelzáloghiteleknél.

Kiemelte: 10-20 milliárd forintos veszteségrõl beszélhetünk, ha azt az árfolyamot vesszük figyelembe, ami januárban volt. Azon árfolyam miatt – 300 forintos svájci frank – sokkal nagyobb a nem fizetõ adósok száma. Gondoljunk arra, hogy az autóhiteleknél az autó a fedezet, ami lényegében értéktelen, egy 10 éves autónál már csak 10-20 százalék – érvelt Nagy Márton.

Beszélt arról is, hogy az OBA és a Beva, illetve a speciális Questor-alap kötvényt bocsát ki, s abból fogják kártalanítani a brókercégek károsultjait. Ennek a kötvénynek a refinanszírozására a pénzügyi intézmények díjakat fizetnek be 6-8, maximum 10 évig. Ez mintegy 20-30 milliárd forintos többletterhet jelent. Szerinte a kisebb brókercégek átterhelhetik ezt az ügyfelekre, a nagyobbak azonban a profit rovására vélhetõen le fogják ezt nyelni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!