2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Jobbik: törvénytelen a települési adóként bevezetett földadóForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-04-23 08:35:31
A Jobbik törvénytelennek tartja a települési adó formájában bevezetett földadót és a vonatkozó rendeletek hatályon kívül helyezését sürgeti.

Apáti István, a párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy január 1-jétõl adót vetett ki a földtulajdonosokra mások mellett a Hajdú-Bihar megyei Mikepércs, Hajdúhadház és Balmazújváros, holott erre nem lenne lehetõség.

Mikepércsen évente 10 ezer forintot kell fizetni hektáronként, Balmazújvárosban évi 300 forint a mérték aranykoronánként, míg Hajdúhadházon évi 400 forint per aranykorona – sorolta az ellenzéki politikus, kifejtve, hogy a térségben kifejezetten jó minõségû, egyes esetekben 40 aranykorona fölötti földek vannak.

A Jobbik alelnöke bírálta, hogy a kormány kivérezteti az önkormányzatokat, csökkentette adóbevételeiket, ezért csak a termõföld és a földutak megadóztatása maradt nekik bevételszerzési lehetõségként. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének nyilatkozatára hivatkozva azt mondta: akár 2700 település is kivetheti ezt az adónemet.

Apáti István kijelentette: a földadó ellen ideológiai alapon is tiltakoznak, az szembefordítja a különbözõ társadalmi rétegeket és kettõs adóztatásnak minõsül.

Kitért arra is, hogy a települési adó lehetõsége miatt korábban az Alkotmánybírósághoz és az ombudsmanhoz fordultak, beadványuk elbírálás alatt van.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!