2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Kórházszövetség: elõbbre kell helyezni az egészségügyet a prioritási sorban!Forrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-04-24 09:37:38
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint vészjeleket kell küldeni a magyar társadalomnak, hogy értse meg: a prioritási sorban elõbbre kell helyezni az egészségügyet.

Velkey György szerdán Debrecenben, a szövetség XXVI. kongresszusának megnyitóját követõ szakmai fórumon kiemelte: a magyar egészségügy ahhoz képest rendkívül jól teljesít, mint amilyen pályán játszik.

A fórumon a szakmai szervezetek vezetõi egybehangzóan az egészségügyben dolgozók összefogására, a megosztottság felszámolására hívták fel a figyelmet az ágazat érdekeinek képviselete érdekében.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kongresszusi köszöntõjében közös érdeknek nevezte egy olyan egészségügy létrehozását, amely a prevenciótól a végsõ stádiumú betegek gondozásáig, magas színvonalú ellátásra képes.

Hozzátette: Debrecenben az egészségipar fejlesztése stratégiai kérdés, s ebben kiemelt szerepe van a város, az egyetem és a gazdaság együttmûködésének.

A megnyitót követõ szakmai fórumon Molnár Attila, az Egészségügyi Gazdasági Vezetõk Egyesületének (EGVE) elnöke üdvözölte, hogy az adósságrendezésre szánt 60 milliárd forint már az Emberi Erõforrások Minisztériumában van, de felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem egyenlõ a konszolidációval, ami biztosítaná, hogy hasonló helyzet ne forduljon elõ.

A szakember bértáblán alapuló, rendszerszerû béremelést sürgetett az ágazatban, külön rámutatva a gazdasági-mûszaki területen dolgozók alacsony keresetére. A hálapénzt a magyar egészségügy súlyos terhének, szégyenfoltjának, de létezõ valóságának nevezte, amelynek a megszüntetéséhez nemcsak az egészségügyben dolgozók, hanem a lakosság szemléletváltása is szükséges.

Lehoczki Péter, a Medicina 2000 Járóbeteg Szövetség elnöke rámutatott: a lakossági ellátás fejlesztése nem képzelhetõ el a járóbeteg-szakellátás fejlesztése nélkül, de a finanszírozás javítása nélkül nem lehet elõrelépni.

Gál János professzor, az Egyetemi Klinikák Szövetségének titkára a legfõbb problémának a megosztottságot és az állandó bizonyítási kényszert nevezte. Szerinte az egészségügy évtizedeken keresztül már bizonyított, eljött az ideje annak, hogy immár a társadalom és a politikai vezetés bizonyítson az egészségügynek, bizonyítsa, hogy fontos számukra az a csapat, amely a betegekért dolgozik.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint nagy baj van, de “nem az egészségügy, hanem az egészségügy által Magyarország van veszélyben”. Kijelentette: be kell vezetni az egészségügyben “a tisztességes bérszínvonalat, s attól kezdve meg kell büntetni a paraszolvenciát adót és kapót is”. A MOK elnöke szerint ehhez 50 milliárd forintra lenne a szükség, s az most megvan a gazdaságban.

Babovits Tamásné, az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökhelyettese szerint nagyobb baj van az egészségügyben annál, mint amire gondolnánk, s erre a “szakdolgozói lázadás” ráirányította a figyelmet. A kamara ugyanakkor a feketeruhás demonstrációt nem, kizárólag a fekete szalagos formát tudja támogatni, mert szerintük a betegeket nem szabad bevonni egy ilyen tiltakozási hullámba. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a paraszolvenciát törvényben legalizálják, s ezzel mellõzzék a béremelést, mint ahogy elfogadhatatlannak tartja a Raul Wallenberg szakképzõ “szétverését” is.

Bugarszky Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke emlékeztetett arra: szervezetük nyílt levélben fejezte ki aggodalmát a Wallenberg szakképzõ “tervezett szétverése” miatt, az szerintük olyan lépés, amely nem szolgálja az utánpótlás kérdését. Szervezetük követeli, hogy az egészségügyi szakképzés kerüljön vissza az egészségügyi tárcához.

Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint az ágazat kiszolgáltatottságának alapja a bérrendezés hiánya, a megosztottságnak anyagi oka van, elsõsorban a paraszolvencia rendszere. A rezidensek is ott lesznek május 12-én, az ápolás nemzetközi napján rendezendõ demonstráción – jelezte.

A Magyar Kórházszövetség háromnapos kongresszusán mintegy ezer szakember vesz részt a debreceni Kölcsey Központban.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!