Néhány éve összejött egy 50 fõs társaság egy nagy disznóvágásra, feldolgoztuk az állatot, kiszebábut égettünk. Valahonnan innen indult az ötlet, hogy ezt a hagyományt segítsük megõrizni. Ilyen jellegû verseny ebben a térségben nincs másik, miközben a disznótor még mindig jellemzõ. A verseny a közösség összetartó ereje szempontjából is nagyon fontos. Már az ország különbözõ tájairól érdeklõdnek polgármesterek, eljönnek megnézni, ötletet merítenek.

A polgármester kiemelte a rendezvény mögött húzódó igen komoly szervezõmunkát, az újinfluenza veszélyt pedig felfújtnak tartja.

A csapatok egy-egy fél disznót kaptak feldolgozásra, illetve az Újszentmargitáról elszármazottak szombaton hajnalban vágtak le egy állatot és azt teljesen a régi hagyományok szerint dolgozták fel, ami jóval nehezebb és idõigényesebb mint a többiek munkája. A résztvevõk a fogópálinkákkal is versenyeztek, vagyis azzal a nedûvel, amit egykoron malacfogás elõtt bátorítónak ittak. Ebbõl a fajtából az erdélyi testvértelepülés, Korond képviselõinek forralt pálinkája a legspecálisabb, ami különösen erõsen melegíti a szervezetet, hiszen arrafele a mínusz 20 fok sem ritka.

Benke László a zsüri elnöke és lényegében a verseny fõvédnöke gyakran vesz részt megyénkben különbözõ gasztronómiai viadalokon. Arra a kérdésre, hogy van-e valami kötõdése Hajdú-Biharhoz, azt válaszolja: most már van.

– Bácsból származom, alföldi partizán vagyok. Sûrûn jövök ide, mert kedvesek az emberek és õrzik a hagyományaikat, amiben én szívesen segítek. Mondhatom, hogy a régi gasztronómiai rendezvények (mint a disznótor is) reneszánszukat élik. Szerencsére, mert a ma élõknek kötelessége átadni a jövõ nemzedékének a szokásokat, a fogásokat, a sztorikat. A disznótorokat õsztõl tavaszig, tehát a hideg idõben tartották, elõdeink ilyenkor gondoskodtak az egész éves hús ellátásukról. Összejött a nagy család, a haragosok is kibékültek, egymásnak adták az emberek a kóstolót, amit máskor visszakaptak a másiktól; az egész egy jó hangulatú buli volt.