2020. február 17. Hétfő, Donát.
 
Jegyzet: Tavaszi és nagyForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-04-27 11:53:54
A tavaszi nagytakarítás közéletünkben azt jelenti, hogy a szokásosnál is nagyobb erõvel és napsütéses jókedvvel rugdaljunk politikai ellenfelünket. Pedig az év többi szakában sem fogják vissza ebbéli ténykedésükben magukat pártjaink. T. Szûcs József jegyzete.

Az egyébként fogalmilag telitalálat kifejezés azért is maradhatott fenn a rendszerváltás óta, mert ugyancsak alkalmas ellenfelünk fenékbe billentésének plasztikus kifejezésére. Ráadásul a sok seprût elkoptató nagymamiktól kezdve a jól nevelt óvodásig mindenki megérti. Amellett a fontosabb választásokat általában tavasz táján tartják. Jó alkalom tehát a vesztes hátsó felén gyakorolni az imént említett (had)mûveletet.
Magam mégis azt ajánlanám a közélet szereplõinek, hogy akár kíváncsiságból próbáljanak ki egy más jellegû tavaszi takarítást. Mondjuk, kezdjék azzal, hogy ne más, hanem saját fejükben próbáljanak viszonylagos rendet rakni. Dobálják a történelem szemétdombjára bármilyen szempontból avitt, leszerepelt nézeteiket. Ahelyett, hogy sokunk kárára újból és újból próbálkoznak felújításukkal. Szabaduljanak meg mániába hajló rögeszméiktõl, s az agymûködés(ük)re amúgy is káros gyûlölködéstõl. Kíméletlenül vágják kukába a sorra kudarcot valló nézeteiket. Azt már elgondolni sem merem, hogy abszolút konzekvens magatartással jussanak el odáig a nagytakarításban, hogy magukat is kiselejtezik. Mint hasznavehetetlen, hibás terméket, amely csak a drága helyet foglalja a házban. S további, remélhetõleg hosszú életüket inkább töltenék, a politikának örök búcsút mondva, szeretõ családtagjaik körében.

Ha valamelyik párt ilyesfajta tavaszi nagytakarítást hirdetne meg az idén, azt felettébb értékelném. Félõ azonban, hogy egy ilyen változás megérésére nemcsak nekem, hanem a nálam sokkal fiatalabb honfitársaimnak is vajmi kevés az esélye.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!