Az átlagemberek zöme nem érti az orvosi szakkifejezéseket, a transzplantációról viszont szinte mindenki tudja, mit jelent: az esetek nagy százalékában agyhalott ember valamely szervét átültetik egy beteg testébe, akinek ez megmenti az életét, vagy „csak” visszaadja a lehetõséget, hogy az egészséges emberekhez hasonlóan éljen. Magyarországon máj-, vese- és hasnyálmirigy-, illetve szívátültetést végeznek. Debrecenben 1991-ben dr. Asztalos László vezetésével indult a veseátültetés, és azóta több mint 600-nál tartanak. 2013 júliusától hazánk csatlakozott az Eurotransplanthoz, így a korábbinál több betegnek van esélye új szervhez jutni. Elsõsorban a debreceni transzplantációs lehetõségekrõl kérdeztük dr. Nemes Balázs sebészt, tanszékvezetõ egyetemi docenst.

A statisztikák szerint egyre több embert érint a vesebetegség, amely gyakran oda vezet, hogy az illetõnek új vesére lesz szüksége. Ilyenkor – ha a beteg állapota megfelelõ –, úgynevezett várólistára kerül. Mennyi idõ múlva számíthat új szervre egy 40-50 év körüli ember a Debreceni Egyetemhez tartozó ellátási körzetben? És mi változik, ha kisgyerekrõl vagy idõs emberrõl van szó?

Dr. Nemes Balázs: A várakozás néhány hónaptól három-négy évig terjedhet. Az Eurotransplant nyolc ország több mint hetven szervátültetõ központját jelenti. Valamennyi várakozó adatai a központi, belgiumi számítógépbe kerülnek. Egy agyhalott donor jelentésekor a rendszer párosítja az adatokat legjobb immunológiai egyezésû várakozókkal. Ha többen vannak, az kerül elõrébb, aki régebb óta jár mûvesekezelésre. A gyermekeket és a 65 év felettieket kiemelten kezelik. Kis termetû felnõtt donor esetén a gyermek várakozók elsõbbséget élveznek, illetve, ha egy adott régióban 65 év feletti agyhalott donort jelentenek, akkor az ugyanabban a régióban szintén 65 év feletti várakozó betegek abszolút elõnyben részesülnek.

Sokan nem vállalják a mûtétet, hanem hosszú távon a mûvesekezelést (dialízist) választják. Mit nyerhetnek és mit veszíthetnek ezzel?

Dr. Nemes Balázs: A mûvesekezelés a szívet rendkívül megterheli, hiszen 2-3 naponta több liter folyadék halmozódik fel az érrendszerben, amit aztán pár óra alatt kivonnak, s kezdõdik minden elölrõl. Többek között emiatt a mûvesekezeléssel töltött minden év növeli a szíveredetû halálozás veszélyét. Aki új vesét kap, az nincs hetente többször, több órára ágyhoz kötve, ami az utazással, várakozással együtt gyakran egész napos elfoglaltságot jelent. Élheti a korábban megszokott életét, dolgozhat, sportolhat, nevelheti a gyerekeit. És ami számára igen lényeges: korlátozás nélkül ihat újra. A mûvesekezelés idején ugyanis a betegek többsége, naponta maximum egy-két decilitert ihat. Elõny továbbá, hogy a veseátültetett beteg egy olyan önszervezõdõ közösség tagjává válhat, amely segítheti például a sportban, érdekképviseletben, és a munkalehetõségek terén is. Hátrány ugyanakkor, hogy a transzplantált személynek naponta kétszer, azonos idõben immuncsökkentõ gyógyszereket kell bevenni, mellékhatásként pedig növekszik a fertõzések kockázata.

Debrecenben néhány éve élõdonoros vesetranszplantációt is végeznek, illetve indulhat a keresztdonoros átültetés, ami azt jelenti, hogy, ha egy rokon felajánlja a szervét, de a beteg nem fogadhatja, mert nem megfelelõ a vércsoportegyezésük, akkor egy másik, hasonló helyzetben lévõ párral „keresztben” történik a szervadományozás. Mekkora lépés, és milyen új esélyeket nyújt ez az egyetem vonzáskörzetébe tartozó betegeknek?

Dr. Nemes Balázs: Nagyon fontosan tartom a fokozatosság elvét. Az elõdöm már elkezdte az élõdonoros átültetést, mi tavaly emeltük a gyakoriságát, és nem biztos, hogy most az esetszám ugrásszerû növelésére kell koncentrálni. A rendszerességen van a hangsúly. Hazánkban a veseátültetések 15-20 százaléka, Hollandiában pedig több mint fele élõ donorral történik. Ha e téren Debrecenben is programszerûen és emelkedõ esetszámmal tudunk teljesíteni, akkor 2017-re körülbelül egyharmad lesz ez az arány a régióban. A keresztdonoros átültetésre jogilag csak tavaly március óta nyílt lehetõség, egyelõre ilyen mûtét nem történt az országban. A keresztdonáció Nagy-Britanniában, Hollandiában, de Csehországban is már évek óta rutinszerûen megy.
Dr. Nemes Balázs mûtét közben | Fotó: magánarchívum ©

Mekkora a kockázata, ha valaki egy szervét odaadja?

Dr. Nemes Balázs: Jogos az óvatosság. Nem elég, ha egy hozzátartozó adakozással segíteni szeretne, elõbb alapos vizsgálatokon kell átesnie. Elõfordulhat, hogy a veséi nem egyformán mûködnek, vagy anatómiailag nehéz kivenni, esetleg immunológiai eltérés mutatkozik. A jelentkezõk 30 százaléka kiesik a vizsgálatok során. Azt akarjuk elérni, hogy amikor a vese adása megtörténik, akkor elmondhassuk: a leendõ donor az orvostudomány jelenlegi állása szerint, az elvégzett vizsgálatok alapján egészséges ember marad egy vesével is, amennyiben az életmódján nem változtat: nem kezd alkoholizálni, dohányozni, elhízni. A statisztikák azt mutatják, hogy az élõ donorok átlagéletkora meghaladja a népességre jellemzõ átlagot. Õk ugyanis a donációt követõ minden évben úgynevezett követõ vizsgálatokon, orvosi prevención esnek át, így hamarabb kiderül egy kezdõdõ magas vérnyomás, cukorbetegség vagy bármi egyéb. Vannak olyan egészségkultúrájú országok, ahol ennek igen komoly az értéke, mert mások számára csak nagy összegû biztosítások árán érhetõ el.

Az átültetések számának a szervhiány, illetve a kórházak pénzügyi és emberi korlátai szabhatnak határt. Ön szerint optimális esetben milyen elõrelépést érhetnénk el, és várhatóan milyet érünk el öt év múlva?

Dr. Nemes Balázs: Nem mindig a pénz számít. Alapvetõ a donort adó intézmény pozitív hozzáállása. Ezen sokat segít a szakmai ismeretterjesztés a szervadományozásról. Több lesz a donort jelentõ kórház, ha a kollégák erre kellõen felkészültek, motiváltak, és általában véve biztonságban érzik magukat. Vegyük számba ugyanis, hogy az egészségügyi dolgozók minden élet megmentéséért hosszú küzdelmet vívnak, különösen az intenzív osztályokon. Az agyhalál beállta eleve kudarcélménnyel jár, hiszen nem sikerült megmenteni egy embert. Pont ekkor kellene lelkesnek lenniük, és mindent megtenni, hogy a szervek továbbadhatók legyenek. Az ágazati bizonytalanságok, a zaklatott munkahelyi légkör valószínûleg mindezek ellen hat. Debrecen, és a kelet-magyarországi régió egyébként kiemelkedik a donorjelentések számát illetõen. Kérdésére visszatérve: az átültetések számának emelkedése azonban elsõsorban és közvetlenül attól függ, hogy mennyien vannak a várólistán. Ezért lényeges, hogy a beteg és a környezete minél több részlettel legyen tisztában, hogy találkozzon transzplantált emberekkel és élõdonorokkal.

Akkor úgy kérdezem: milyen irányokat szabott a Debreceni Egyetem a transzplantáció helyi ügyének?

Dr. Nemes Balázs: Most napirenden van a Kenézy Kórház és a Klinikai Központ összevonása, s ezzel hazánk legnagyobb egészségügyi intézménye jön létre. Amíg zajlanak az átalakulások, nem tudhatunk biztosat. Tény, hogy amikor két éve ide pályáztam, a kiírásban szerepelt az élõdonoros, és általában a vesetranszplantációs esetszám növelése, illetve a májátültetés esetleges megvalósítása. Engem mindez együtt vonzott, szeretnék itt egy hazai második májtranszplantációs centrumot teremteni – ha lesz rá mód. A kérdésre tehát ma nem tudok konkrét választ adni. Szerintem a jövõ azon múlik, miként döntenek a regionális és az ágazati politika emberei. Nehezen hiszem, hogy ne használnák ki a felsorolt adottságokat.

Mely országoktól van tanulnivalónk a transzplantációhoz való hozzáállás és a feltételek megteremtése terén? Mire lehetünk büszkék?

Dr. Nemes Balázs: Az egészségügyi szervezés tekintetében, legalábbis az én szememben, vezetnek a hollandok. Egy kis ország, az összefogással, a tárgyalásos rendezéssel, és azzal a ténnyel, hogy hajlandóak kompromisszumot kötni egymással (a híres polder módszer), elérte, hogy kimagasló az egészségügyi ellátás színvonala. Az egyik legnagyobb szervátültetõ központ az észak-hollandiai Groningen, a másik délebben Leiden, majd Utrecht. Színvonalas központ mûködik Amszterdamban is, de nem a legnagyobb. A másik példa Horvátország. 2001-ig a sor végén volt. Személyesen találkoztam az egyik nagy centrum vezetõjével egy éve. Elmondta, hogy amikor az állami vezetés rájött a szervátültetések népegészségügyi jelentõségére, és a komoly támogatás mellett bele is szólt a fejlesztésbe, akkor kénytelenek voltak félretenni a kisebb szakmai nézeteltéréseket. Ezután lényegesen több lett a beültetés, csupán azáltal, hogy megháromszorozódott a várólistára helyezett betegek száma. Egy tavalyi statisztika szerint Horvátország világelsõ az egymillió lakosra vetített szervkivételek és -beültetések számában. Mióta itt dolgozom, a külföldrõl érkezõ vesék túlnyomó részét onnan kapjuk. Mi magyarok, büszkék lehetünk arra, hogy világszínvonalon végezzük a mûtéteket, Debrecenben különösen figyelünk arra, hogy kövessük és alkalmazzuk az új kezelési lehetõségeket. A 2007 óta létezõ Európai Szervtranszplantáló Sebészet szakvizsgát az elsõ néhány évben Nagy-Britannia után Magyarországon szerezték meg a legtöbben. Büszkék lehetünk tehát, de, ha szakmán belül, holland módra, meg tudnánk egyezni sok további kisebb-nagyobb szakmai kérdésben, akkor még jobban szárnyalhatnánk.

- Szabó Katalin -Névjegy: Nemes Balázs
életkora: 46 év
szakterülete: általános sebészet, máj-, és hasnyálmirigy-sebészet, vese-, és májátültetés
külföldi tapasztalat, tudományos munkásság: kétéves képzés Hollandiában (Groningen Egyetemi Kórház), PhD 2006, habilitáció 2013
munkahelyek: 1993–2013 Budapest, Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika, 2013-tól Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar
jelenlegi beosztása: tanszékvezetõ egyetemi docens
egyéb megbízatásai: a Regionális Vese várólista-bizottság elnöke, az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért kuratóriumi elnöke, a Debreceni Akadémiai Bizottság Szerv-, és Szövetátültetési Munkacsoport társelnöke.
Felhívni a figyelmet a szervátültetésre
Az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért jótékony célú koncertet rendez ma, április 27-én 19 órától a debreceni Református Nagytemplomban. A bevételt a szervezet céljaira fordítják:– Mobilitás program (orvosok, egészségügyi szakdolgozók hazai, külföldi transz­plantációs továbbképzése);


– Sorstárs program (a veseátültetett betegek szervezett, ismeretterjesztõ látogatása a mûvesekezelt sorstársaiknál);

– Gerundium-kortársoktatási program (transzplantációs továbbképzésen részt vett orvostanhallgatók ismeretterjesztõ látogatása középiskolákban – egy orvos már fél évet tölthetett Leidenben az alapítvány segítségével).

Az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért 2014 tavaszán jött létre, alapítója dr. Fekete Károly, akkor a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, ma a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Az alapítványnak azonban nincs egyházi, vagy felekezeti kötõdése.

A kuratórium elnöke dr. Nemes Balázs. A jótékonysági koncert célja felhívni a figyelmet a szervátültetés népegészségügyi jelentõségére, és arra, hogy ez a beavatkozás magas színvonalon elérhetõ a régióban.