2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Egyre kelendõbb a prémiumForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-05-04 11:07:38
A korábbi piac 1 százalékához képest az utóbbi hónapokban inkább 2-2,5 százalék volt a részarányuk.

Az ingatlanpiac fellendülésével egyre nagyobb igény mutatkozik a prémiumminõségû, nagy értékû ingatlanokra is. Az 50 millió forint felettiek forgalma már új piacot generált.

A válságot követõen az egyébként is gyengélkedõ ingatlanpiacnak csupán mintegy 1 százalékát tették ki a nagy értékûek, vagyis az 50 millió forint fölötti ingatlanok piaca – áll egy ingatlanközvetítõ cég elemzésében. Számszerûen tehát nagyságrendileg alig ha ezer ilyen ingatlan fogyott el egy évben. A vásárlások zöme „szükségtranzakció” volt, vagyis elsõsorban csak azok vásároltak, akiknek az élethelyzete megkövetelte azt.
Fõként befektetõk vásárolnak

A piaci fordulat 2014-ben következett be, és a lendület a mai napig kitart, olyannyira, hogy idén akár 150 ezer körüli adás-vételt is realizálhat a teljes hazai ingatlanszektor. Elsõnek a befektetõk jelentek meg, akik az alacsony jegybanki kamatkörnyezetnek és a szintén alacsony ingatlanáraknak köszönhetõen nagy számban vásárolták fel a lakásokat. Idõközben az elhalasztott vásárlások is elkezdtek a piacra szivárogni, így mind a forgalom, mind pedig az árak elindultak fölfelé. Az idei elsõ negyedévben a fõvárosban már válság elõtti névleges árszintet lehet tapasztalni.

Ezzel egy idõben megjelent a piacon a nagy értékû ingatlanok iránti növekvõ igény is. Számuk nem csak a forgalommal együtt emelkedett, de a teljes piacon belüli arányuk is egyre nõtt az elmúlt másfél évben. A korábbi piac 1 százalékához képest az utóbbi hónapokban inkább 2-2,5 százalék volt a részarányuk, ami éves szinten 3500-4000 ilyen méretû ingatlant jelenthet országosan.
50 millió forintnál kezdõnek

A nagy értékû, akár több száz millió forintos ingatlanok ügyfélköre speciális szolgáltatásra vágyik ingatlankereséskor. Bár az ingatlanközvetítõi szakma elismerése sokat javult az elmúlt években (köszönhetõen elsõsorban annak, hogy a válságot követõ évek alatt csak magas szakmai tudással lehetett megélni), ezt a – sokszor külföldi – ügyfélkört mégis érdemes prémium kiszolgálásban részesíteni, fõleg az egyedi igények és életvitel okán. A luxus ingatlanok ára nagyjából 50 millió forinttól indulnak és bár jelenleg milliárd alatt áll meg a sor, a közeljövõben bizonyára a többmilliárdos ajánlatok is megérkeznek. A legdrágább most egy XII. kerületi villa, amely egy hatalmas, 4000 négyzetméteres mediterrán kertben helyezkedik el, nettó 480 négyzetméter lakótérrel és 170 négyzetméternyi terasszal rendelkezik. Az ingatlan 2000-ben épült, 3 szinten 6 szoba található benne.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!