Az immunrendszeri megbetegedésekre hívja fel a figyelmet az immundeficiencia világhét, amely minden évben április 22-29. között zajlik. Ehhez kapcsolódóan a Debreceni Egyetem Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszéke is szervezett programokat. Arról, hogy miért is fontos, hogy az emberek minél többet tudjanak e betegségcsoportról, Dr. Maródi Lászlót, a tanszék professzorát kérdeztük.

Magyarországon körülbelül negyvenezren szenvedhetnek immundeficienciában. Miért van az, hogy a betegek száma gyarapszik, s miért nehéz a diagnosztizálás?

Dr. Maródi László: Mindenki lehet influenzás, még az is, aki védõoltást kap, a HIV-fertõzöttek közül pedig eddig senki nem gyógyult meg – ebbõl következik, hogy immunrendszerünk révén nem vagyunk teljes mértékben védettek. Emiatt úgy is fogalmazhatunk, bizonyos értelemben mindenki immunhiányos. A napokban egy addig teljesen egészséges, huszonéves hölgynél diagnosztizáltunk agyhártyagyulladást: ha nem lenne immunproblémája, akkor nem okozna akkora pusztítást szervezetében a kórokozó. Súlyos immundeficiencia esetén, ha egyszerre több immunfunkció sérül, akkor megfelelõ kezelés nélkül ezzel az állapottal csak rövid ideig lehet élni. A másik oldalon azok vannak, akik bár nem teljesen védettek a fertõzések ellen, de a kór nem okoz halálos vagy maradó károsodást. Azt kell tehát megértenünk, hogy az immunrendszerünk nem tökéletes – miután legfontosabb funkciója a baktériumokkal, vírusokkal szembeni védekezés, és mivel ezt nem látja el százszázalékosan, ezért az immunhiány-betegség mindenkire vonatkozóan megállapítható. Harminc évvel ezelõtt az immundeficienciát néhány nagyon súlyos, családon belül halmozódó, öröklõdõ, fõleg gyermekkorban már végzetes kimenetelû betegségnek gondolták – ráadásul a szemlélet is rossz volt, úgy sejtették, ezek ritka, gyógyíthatatlan betegségek. Mára alapvetõen megváltozott a felfogásunk: gyakoriak és az esetek nagy részében jól gyógyítható betegségek az immundefektusok. Emellett, az ismert, nagy immunbetegség-csoportok (például autoimmun, allergia) közötti hierarchia is megváltozott, s tudjuk, egy autoimmun beteg szinte biztosan amiatt válik azzá, mert veleszületetten sérült az immunitása. Allergiás is azért lesz valaki (míg mások, a környezetében élõk nem), mert más az immunrendszere, s ez a másság nevezhetõ immunhiánynak.

Hogyan diagnosztizálható az immundeficiencia?

Dr. Maródi László: A diagnosztika szempontjából egyszerû esetek egyben a legsúlyosabbak klinikailag. Háromszáz olyan betegség van, amelynek a klinikai manifesztációja elég egyértelmûen le van írva – a diagnózishoz csak az orvosi irodalmat kell ismerni. Van olyan betegség, amely agyhártyagyulladásra hajlamosít, van, amelyik gennyes csont, bõr, ízületi, máj, tályogképzõdésre, vannak, amelyek légúti fertõzésre, arcüreggyulladásra, tüdõgyulladásra. Jellegzetes lehet az immundeficiencia-csoportok esetében a kórokozó, amely a fertõzést okozza. Ha a klinikai fenotípus (tünetegyüttes) több immunhiány-betegségre is jellemzõ, akkor gyanúdiagnózisok születhetnek. A kutatás következõ fázisa az immunfenotípus: ha valakinek visszatérõ légúti, bakteriális fertõzései vannak, elsõsorban az ellenanyag-termelés zavara merül fel, s azt vizsgáljuk a beteg vérében, vannak-e sejtek, amelyek termelik az antitesteket. Tesztimmunizációt végzünk, ekkor ismert antigént juttatunk be, s megnézzük, erre van-e antitest válasz, vagyis funkcionálisan elemezzük az ellenanyag-termelõ képességet. Ha esetleg valamilyen ismert génhiba merül fel, akkor a következõ lépés, hogy ennek a génnek a szekvenciáját vizsgáljuk (Debrecenben több mint tíz éve végzünk ilyen kutatásokat és közel hatvan gén vizsgálatára vagyunk berendezkedve). Ha megtaláljuk a hibás génmutációt, akkor három dimenziós képet kapunk arról, mi és miért történik a betegben.

Milyen új módszerek vannak az immunhiány felismerésére?

Dr. Maródi László: A szakmai munka legfontosabb része a diagnosztika, s az új, modern kezelési eljárások hozzáférhetõvé tétele – örömmel mondhatom, hogy hazánkban a gyermekkori õssejtterápia két centrumban (Budapesten és Miskolcon) is lehetséges. Az immundeficiencia-gének felismerése ott tart, hogy körülbelül kétszázharmincat ismerünk. Még sok olyan immunhiány-betegség van, ahol a betegségi gént nem ismerjük: látjuk a tüneteket, a funkciózavarokat, de nem tudjuk, hogy ezt konkrétan milyen génhiba okozza. A legújabb géntechnológiai módszer, a genomszekvenálás nyújt lehetõséget, ennek megfejtésére. Ebben az esetben a beteg teljes génállományát szekvenáljuk, és mint a szénakazalban a gombostût, keressük a hibát. Megfelelõ biotechnológiai módszerekkel kiszûrhetõ, hol van szekvenciaeltérés, ami a betegséget okozhatja.

Dr Maródi László | Fotó: Derencsényi István ©

Hogyan kezelhetõek ezek a betegségek?

Dr. Maródi László: A betegségek azon része, amelyek az ellenanyagtermelés hiányával járnak, jól kezelhetõek immunfehérjék szervezetbe juttatásával. Ezek nagy része ma már otthon is beadható. De sajnos ezzel a beteg még nem gyógyul meg, mert ahhoz a hibást gént kellene korrigálni. Ám erre is van lehetõség csontvelõ-átültetéssel, õssejtterápiával. Épp ezért próbáljuk meg felhívni mind a szakma, mind pedig a lakosság figyelmét az immunbetegségek kezelésére. Nincs olyan közösség, ahova ne lehetne elvinni az új tudást: voltunk már templomokban, baba-mama klubokban, óvodákban, ahol sok ember megfordul, s akár öt perc alatt is fontos dolgokat mondhatunk el nekik.

Utólagosan is „szerezhetünk” immunbetegségeket?

Dr. Maródi László: Vannak olyan immunhiány-betegségek, amelyek késõbb alakulnak ki – hasonlóan például vese- vagy májelégtelenséghez – ez abból fakadhat, hogy immunrendszerünk kondíciója bizony nem elegendõ nyolcvan évre, hanem mondjuk csak húszra, harmincra. Emiatt lehetséges az, hogy az emberek egy része nem azonnal, újszülött vagy fiatal csecsemõkorban betegszik meg.

Ha egy családban halmozottan elõfordulnak génbetegségek, egy gyereknél hogyan lehet csökkenteni a betegség kialakulásának kockázatát?

Dr. Maródi László: Ha a klasszikus immunbetegségekrõl van szó (X kromoszómához kötött, autoszomális, recesszív stb.), akkor az nagyon jól nyomon követhetõ a család több generációján keresztül. Feltérképezzük, hogy a hibás gén hogyan öröklõdött, és ha ismert genetikai hátterû betegségrõl van szó, akkor ezt a hibát már a terhesség ideje alatt meg tudjuk állapítani – ekkor a szülõ dönthet arról (hangsúlyozom, mi nem javaslunk semmit, csak információt adunk), hogy vállalja-e a babát, avagy sem. A tizenöt-húsz évvel ezelõtti helyzethez képest ma már csodákra vagyunk képesek. Nemrégiben egy anyuka úgy döntött, megszüli génhibás kisbabáját, s mi így már a terhesség ideje alatt tudtunk donort találni az õssejtterápiához, s úgy néz ki, sikerrel is jártunk.

Van mód arra, hogy csökkentsük az immundeficiencia kialakulásának lehetõségét?

Dr. Maródi László: Ma még nem igazán. Az elmúlt öt-hat év eredménye ezen a területen, hogy a súlyos immunhiányos betegségeket már újszülött korban lehet szûrni, bár ez egyelõre még költséges ahhoz hogy széles körben alkalmazzák.

Országos, európai viszonylatban mennyire ismert vagy elismert a debreceni immunológiai tanszék?

Dr. Maródi László: Magyarország kis ország, és jól összefogott a gyermekimmunológia csoport. Debrecenben a diagnosztikába invesztáltunk, hiszen ezzel tudtuk kiegészíteni azt, ami már adott volt. A legfontosabb kezelések több centrumban lehetségesek: ha a diagnózis megszületik, akkor már egy kevéssé felkészült központ is jól el tudja végezni a beteg gondozását. A debreceni tanszék nagyon jól ismert szakmai körökben. Az elmúlt tizenöt évben felvilágosító munkánkat kiterjesztettük huszonhárom országra, megosztjuk tapasztalatainkat arról, hogyan kell létrehozni egy immundeficiencia-központot. Ezért hoztuk létre a J Project elnevezésû kezdeményezést is, amely a Debreceni Egyetem legnagyobb, és eredményeiben is kiemelkedõ együttmûködési programja. Az elmúlt esztendõben például már a századik konferenciát szerveztük meg.