2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Indul a gyermekek hónapja az Ökumenikus SegélyszervezetnélForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-05-06 10:16:25
Felhõtlen gyermekkor címmel indította el kedden a gyermekek támogatását szolgáló, több mint egy hónapon át tartó adománygyûjtését és programsorozatát az Ökumenikus Segélyszervezet (ÖS).

Az országos akcióhoz idén is stratégiai partnerként csatlakozik a Tesco-Global Áruházak Zrt., így június 14-ig nemcsak a 1353-as adományvonalon, hanem az áruházlánc kasszáinál kapható 250 forintos kuponok megvásárlásával is bárki hozzájárulhat a gyermekek körülményeinek javításához, a felzárkóztató és közösségi programokhoz, valamint a segélyszervezet nyári táboraihoz – mondta el Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója a kampányindító budapesti sajtótájékoztatón kedden.

Az ÖS évente több mint 1500 nehéz sorsú gyereket segít rendszeresen átmeneti otthonain és családsegítõ intézményein keresztül.

Rácsok Balázs szociális és fejlesztési igazgató kiemelte: az ÖS-hez különbözõ életkörülmények közül érkeznek a gyermekek. A szervezet célja, hogy a hozzájuk kerülõ gyermekek fejlesztését minél elõbb megkezdjék: kiemelt korcsoportba tartoznak a 3 évesnél fiatalabbak, hiszen a korai fejlesztés segítségével egyenlõ esélyekkel indulhatnak az életben.

A másik fontos cél, hogy minél többfajta élményben, programban részesüljenek a gyermekek, beleértve egyebek mellett a szociális készségek fejlesztését, az óvodáskorúak programjait és a korrepetálást is. Kitért arra is, hogy a bántalmazott gyermekek – a szervezet többek között krízisközpontot, menedékházat mûködtet – számára speciális fejlesztések szükségesek. Mint mondta, nagy álmuk, hogy – amennyiben az adománygyûjtés megfelelõ eredménnyel zárul – létrehozhassanak egy olyan országos gyermekfejlesztõ központot, ahol szakemberek foglalkozhatnak a traumatizált gyermekekkel.

A nyári táborokban tematikus programokat tartanak, szem elõtt tartva az egyes gyermekeknél felmerülõ hátrányok leküzdését és az eredmények mérését. A szervezet komplex fejlesztésben gondolkodik, mivel a jól célzott, hosszú távú munka meghozza az eredményt – hangsúlyozta.

Lehel László elnök-igazgató közölte: sok szó esik manapság a gyermekszegénység materiális vonzatairól, az éhezésrõl, a szegényes ruházatról, a fûtetlen lakásról, tehát a mindennapi élethez szükséges feltételek hiányáról. A segélyszervezet azonban arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy a szegénységnek vannak olyan kevésbé látványos, kézzel fogható aspektusai, amelyeknek hosszú távon negatív következményei lehetnek.

“Ez meghatározza nemcsak a gyerekek életét, hanem az ország a jövõjét is” – hangsúlyozta Lehel László, hozzátéve: ha a gyermekekrõl beszélünk, az ország jövõjérõl is beszélünk.

Emlékeztetett: a közelmúltban Ukrajnának, majd Nepálnak gyûjtöttek, ez utóbbi esetben 10 millióval járultak hozzá a közös akcióhoz. Keddtõl a 1353-as telefonszámon már a Felhõtlen gyermekkor kampányát lehet támogatni, de a honlapon továbbra is lehetõség van az online adományozásra.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!