2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Mozgósíthatóak a mai fiatalokForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-05-09 05:44:27
A honvédségnél nagy szeretettel várják az álláskeresõket.

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárja Vay-nappal egybekötött toborzójára hívta az érdeklõdõket a Vay Ádám Kiképzõbázisra csütörtökön. A bázis névadásának 10., a névadó születésének 385. évfordulójára koszorúzással emlékeztek, valamint „Nyíregyházi huszárok lengyel földön az I. világháborúban” címmel kiállítás is nyílt, amit dr. Bene János, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója nyitott meg.

A hivatalos programok közben, a toborzás keretében a katonák bemutatót tartottak munkájukról, egy-egy fegyvernemrõl, valamint a bázison kalauzolták a megjelent gyerekeket, családokat. Takács Attila dandártábornok elmondta, Vay Ádám - II. Rákóczi Ferenc udvari fõkapitánya – tudásával, tetteivel nemcsak a katonák, hanem az egész magyarság számára példát mutatott. A nyíregyházi laktanya viselte elõször a nevét, majd annak bezárását követõen vette fel a helyi kiképzõbázis. Ezt az évfordulót azóta a szabolcsi katonákkal is együtt ünneplik, nemcsak azért, mert sok teljesít köztük szolgálatot itt, hanem azért is, mert a nyíregyházi hagyományokat szeretnék megóvni.
Szívesen fogadják

Az, hogy békeidõben mi a honvédok szerepe, milyen külföldi missziót, háttérmunkát végeznek, hogyan állnak készen természeti katasztrófák elhárítására, sokszor ezeken a toborzásokon derül csak ki, s ekkor tudatosodik az álláskeresõkben, hogy szükség lehet rájuk, s képbe kerülnek a meghirdetett állásokkal kapcsolatban.

- Július 1-tõl változik a honvéd életpálya a bevezetett modell alapján, ami azt is jelenti, hogy differenciált illetménynövekedés is várható. Továbbra is szeretettel várjuk sorainkba azokat a munkavállalókat, akik úgy érzik, hasznukra válik a fegyelem, az öntudat, s meg tudnak felelni a fizikai és egyéb követelményeknek. Az iskolai végzettség olyannyira nem lehet akadály, hogy már a 8 általános elvégzését követõen is lehet hozzánk jönni, de akinek van egy B, esetleg C típusú jogosítványa, különösen boldogulhat nálunk – mondta Takács Attila dandártábornok. A polgármesterek figyelmét arra irányította rá, hogy amelyik település tíz újoncot kiállít, számíthat arra, hogy rendezvényein, ahogy eddig is, a dandár katonazenekara részt vesz.
Megbecsültek

Több egyenruhással is beszélgettünk, akik elmondták, áldják az eszüket, hogy annak idején, amikor elvesztették civil munkájukat vagy pályakezdõk voltak, bekopogtattak a toborzóirodába. Mára megbecsült és biztos munkát végeznek, amit csak még stabilabbá tesz a nyárrra kialakuló honvéd életpálya modell. Hogy ez az érzés vajon mennyire esik egybe a társadalom megítélésével, arról dr. Benkõ Tibor vezérezredest, a Honvéd Vezérkar fõnökét kérdeztük. Õ úgy is tiszteletét tette ezen a rendezvényen, hogy tíz éve mint helyi dandártábornok avatta a bázist a névadás alkalmából.

- A katonák elismerését õk maguk vívják ki, nem parancsba adjuk, helyük, szerepük, felkészültségük, kiképzésük, intelligenciájuk, a feladatuk maradéktalan elvégzésének a hozadéka ez – fogalmazott a vezérezredes. – Ha mindazt látjuk, amirõl a katonai hivatás szól: a magyar hõsökrõl, a bajtársiasságról, a hazaszeretetrõl, akkor az növelheti az elismerésüket. Az illetmény csupán a pálya, a katonai élet, az áldozatos munka velejárója. Amellett, hogy ez a hivatás sok lemondással, és korlátozással jár – folytatta. A toborzás, valamint az utánpótlás-nevelés hatékonyságáról érdeklõdve dr. Benkõ Tibor kiemelte, van még mit tenni, de a katonai intézményekbe sokszoros a túljelentkezés, van kik közül válogatni, tehát elosztatta azt a tévedést, hogy a mai fiatalokban ne lenne meg a katonai pálya iránti becsvágy és elkötelezettség. A kor követelményeihez igazítva igenis mozgósítható a fiatal társadalom – emelte ki. De csak a legjobbak maradhatnak, akik tudás, felkészültség és teljesítmény tekintetében is odavalók – mondta.

HBN-Barak Beáta
Négyen a dandártól

Pilák István tizedes, harcijármû-vezetõ
„Egri vagyok, civilben sofõr voltam, de elvesztettem a munkámat. Mivel úgy éreztem, hogy hétévente egyébként is érdemes váltani, jelentkeztem a dandárnál. Négy éve vonultam be, s mondhatom, rám is fért fizikailag és szellemileg is ez a kihívás, ami itt várt. Végre azt csinálom, amit szeretek. 13-14 tonnás jármûvet vezetek annak teljes mûszaki ismeretével, és elsõ külföldi missziómra készülök.”

Molnár József szakaszvezetõ, harcijármû-irányzó
„Az alapkiképzés után 2004-ben vonultam be. Érdekes és különleges a munkám, nagyon szeretem, amit biztosan sokan megértenek, akik kedvelik a fegyvereket. A fegyverzéket kezelem a harci jármûveken, sõt már az újonnan bevonulókat is tanítom.”

Petromán Valéria, egészségügyi katona
„Amikor az egészségügyi fõiskolát elvégeztem, ötletszerûen bementem a toborzóba, s olyannyira megtetszett, amit kínálnak, hogy maradtam, s a mai napig nagyon elégedett vagyok. Minden nap tanulok valami újat, a munkámhoz tartozik az egészségügyi központ rendelõjében az ellátást segítése, és a dandár foglalkozásain, kiképzésein biztosítjuk a rendezvényt.”

Benkõ Zsolt szakaszvezetõ, gépjármûvezetõ
„Még az MHSZ idején szereztem C-kategóriás jogosítványt, sorkatona is voltam, de fiatalon eszembe sem jutott, hogy ne civil állást keressek. A válság idején, 11 év után elvesztettem a munkámat, akkor jelentkeztem ide. Vadász a szakmám, nem áll tõlem távol a fegyverforgatás, de végül sofõrként találtam meg itt a helyem. Koszovóban is jártam fél évet misszióban.”

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!