2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Mi tegyen most a csalódott autóhiteles?Forrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2015-05-13 05:38:46
Hiába haladja meg a jelenlegi tartozás az autó aktuális értékét, sem felgyújtani, sem beparkolni a finanszírozó udvarába nem érdemes, és az is biztos, hogy nem éri meg az elszámoló levelek kézhezvétele után leállni a fizetéssel.

Mert ha jön a forintosítás, jöhet egy olyan hullám is, amelyben a jól fizetõ adósoknak kedvezõbb lehetõséget kínálnak a bankok.

Siettetné a Magyar Nemzeti Bank a devizás autóhitelek forintosítását. A jegybank szerint, ha ebben a szegmensben megmaradnak a devizás konstrukciók, az ismét megbillentheti a háztartások fizetési egyensúlyát, vagyis akár az ország növekedési lehetõségeit is visszafoghatják. Az elemzõk azonban egyetértenek abban, hogy az adósok a jelenlegi helyzetben már nem járhatnak olyan jól, mint a lakáshiteleknél.

Az autóhitelek szerzõdéses struktúrája jelentõsen eltérhet a lakáshitelekétõl – hívta fel a figyelmet a Bankmonitor.hu elemzõje az M1 Ma délelõtt címû mûsorában. Nagyon sok autófinanszírozó cég alkalmazott ugyanis olyan technikát, amelyben az árfolyamgyengülés nem épül be azonnal a törlesztõrészletbe, hanem elnyúlik a hatása. Elsõ lépésben például futamidõ-hosszabbítást hoz, hogy ne emelkedjék a törlesztõrészlet, ha pedig a hosszabbítás elért egy bizonyos szintet, fokozatosan emelkedik a fizetendõ összeg, ami – akár állandó árfolyam mellett is – egy lépcsõzetes emelkedést hozhat a havi törlesztõkben – magyarázta Sándorfi Balázs.

Az a több mint 300 ezer, élõ autóhitel-szerzõdéssel rendelkezõ érintett, akinek ilyen kontraktusa van, mostanában szembesülhetett ezzel, de – emlékeztetett az elemzõ – õk a múltban nem viselték az árfolyam-gyengülés teljes hatását, náluk ez csak tompítottan jelentkezett. Nem járnak azonban jobban, mint a lakáshitelesek, ha most minden változatlan marad, hiszen, bár korábban kevesebbet fizettek az árfolyamgyengülés hatásaként, de a jövõben többet fognak, ráadásul a lakáshiteleket 256 forintos frankon forintosították, most meg 290-nél jár a svájci pénznem árfolyama, nagy kérdés tehát, milyen árfolyamon húzzák meg majd náluk a határt.

A kétségbeesett autósoknak az elemzõ azt tanácsolta, hiába haladja meg a jelenlegi tartozás az autó aktuális értékét, sem felgyújtani, sem beparkolni a finanszírozó udvarába nem érdemes, a magyar szabályozás szerint ugyanis nemcsak az autó képviseli a biztosítékot, de – ha marad még fedezet – például az autós jövõbeni bére is. A bankok egyébként eddig is kínáltak olyan konstrukciókat, amelyben a devizában nyújtott hitelt át lehet váltani forinthitelre, de az adós mindig abban a hiszemben van, hogy nagyon rossz az árfolyam, ha most vált, örökre bebetonozza a veszteséget, ráadásul a svájci nemzeti bank idén januárban el is engedte a svájci pénzt, így még rosszabbul érezhetik magukat.

Ha lesz kedvezõbb árfolyam a piacinál, nagy kérdés, ki finanszírozza majd a különbözetet, lesz-e állami szereplõ, például az MNB, amely segít. A forintosítás terheit a bankok, finanszírozó cégek biztosan nem vállalják majd magukra, esetleg valamilyen tehermegosztás jöhet szóba, ha lezajlott a lakáshitelek forintosítása. Az biztos, hogy semmiképp nem éri meg az elszámoló levelek kézhezvétele után leállni a fizetéssel, azaz nem fizetõvé válni, mert ha jön az autóhitelek forintosítása, jöhet egy olyan hullám is, amelyben a jól fizetõ adósoknak kedvezõbb lehetõséget kínálnak a bankok, érdemes tehát megvárni a forintosítást, és normálisan fizetni tovább a törlesztõrészleteket.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!