2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Hogyan tehetnek panaszt az elégedetlen hitelesek?Forrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2015-05-13 05:57:05
Megkapta bankjától az elszámolási értesítõt, és továbbra is több millió forintra rúg a tartozása? Az M1 fogyasztóvédelmi magazinja megmutatta, mire figyeljen oda fokozottan, ha panaszt nyújt be a szolgáltatójához. A mûsorban bemutatott eset azt jelzi, az elszámolással a kézben érdemes lehet ismét alaposan átbogarászni a szerzõdést.

Mostanra már minden fogyasztónak meg kellett kapnia azt az elszámolási értesítõt, amelyben a pénzügyi intézmények a Magyar Nemzeti Bank árfolyamával kiszámolták, mekkora az az összeg, amit tisztességtelenül számoltak fel, és most ezzel csökkentik az adósok fennálló tartozást. A forintalapú, továbbá devizaalapúnak nem minõsülõ hitelek esetében õsszel kell megküldeni az elszámolásokat.

A Kosár címû mûsorban bemutatott férfi már pár hete kézbe kapta elszámolási értesítõjét, de nem ért egyet az összeggel, amit követelnek tõle. 2007-ben vásároltak egy autót, a 3,6 milliós hitel után 5,7 millió forintot már befizettek , de még az elszámolás után is 4,1 millió forinttal tartoznak, azaz a 3,6 millió forintos kölcsönéért közel 10 millió forintot vár a bank.

A férfi azt mondja, amikor megkapta a levelet, lelkiismeretesen számolgatni kezdett, de az elszámolásban olyan temérdek mennyiségû összeg, szám szerepel, hogy feladta. Ezután kereste meg Barabás Gyulát, a Széchényi Hitelszövetség elnökét, hogy segítsen neki kiigazodni a számok tengerében, és adjon tanácsot a panasz benyújtásához.

A részletes elszámolás kézhezvételétõl 30 nap áll rendelkezésre a panasz benyújtására. Ehhez az elszámolás mellett szükség van a szerzõdésre, és minden, a hitellel kapcsolatos papírra – tanácsolta a szakember, aki szerint két dologban kereshetünk hibát az elszámolással kapcsolatban. Az egyik, ha valaki a bemenõ adatok megfelelõségét próbálja a kimutatásban megkeresni, és olyan hibás elemeket talál, amelyek alapján alapos lehet a panasz.

Van egy másik helyzet, amikor az elszámolás hívja fel a figyelmet arra, hogy az egész szerzõdéssel, az egész konstrukcióval hosszú évek óta baj lehet. A szakértõ azt ajánlja, ne csak a számokat fürkésszük, de vizsgáljuk meg alaposan a szolgáltatóval kötött szerzõdést, az üzletszabályzatot és az általános szerzõdési feltételeket is.

A most vizsgált szerzõdésben például 44 ezer forinttal indul a törlesztés, az elszámolást követõ kimutatás pedig az utolsó havi törlesztõrészletet ezzel az árfolyammal több mint egymillió forintra teszi, miközben ebben ez esetben a szolgáltató vállalta, hogy az utolsó havi törlesztõrészlet összege nem lesz nagyobb, mint az elsõ. Nem az elszámolást fogják tehát vitatni, hanem azon keresztül tudnak rámutatni arra, az egész szerzõdés, szolgáltatás olyannyira tisztességtelen, hogy már közelít az érvénytelenségéhez – mondta a szakember.

Ha tehát hasonló problémával néznek szembe, mint a riport fõszereplõje, mindenképp tüzetesen nézzék át az elszámolási értesítõt és az adott szolgáltatóval kötött szerzõdést. Ha bárhol hibát, kivetnivalót találnak, írják meg, és 30 napon belül juttassák el a hitel szolgáltatójához. A Magyar Nemzeti Bank oldalán több civil közösség is szerepel, ha azokat felkeresik, segítséget kapnak a panasz megírásához is.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!