2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
EMIH: az egyházaknak felajánlható egy százaléknál is legyenek megismerhetõk az adózó adataiForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-05-14 13:01:01
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tájékoztatása szerint Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke támogatja kérésüket, hogy ne csak a civil szervezeteknek, hanem az egyházaknak felajánlott egy százalék esetében is dönthessen úgy az adózó: adatait megismerheti a kedvezményezett.

Az EMIH az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: az ügyben beadványban fordultak a NAIH elnökéhez. Péterfalvi Attila támogatásáról biztosította az EMIH kezdeményezését, és levélben javasolta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek a szükséges törvénymódosítást.

Kezdeményezését indokolva az EMIH felidézte: az idei évtõl a magánszemélyek engedélyezhetik, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megossza adataikat a kedvezményezett civil szervezettel, az egyházak esetében azonban erre nincs lehetõség. Az EMIH álláspontja szerint ez a különbségtétel nem indokolt és nem igazolható, hiszen egy civil szervezet támogatása ugyanúgy utalhat a felajánló világnézetére, mint valamelyik egyház támogatása a felajánló vallására. Az a fontos, hogy az adózó maga dönthesse el, engedélyezi-e adatai megosztását vagy sem – írták.

Kitértek arra, hogy az EMIH által idén márciusban, 1200 ember online kérdõíves megkérdezésével készített közvélemény-kutatása szerint a jelenlegi rendszer legnagyobb problémája az átláthatóság hiánya. Minden második általuk megkérdezett úgy vélekedett, hogy a felajánlások felhasználása nem követhetõ.

Hozzátették: amennyiben az egyházak megismerhetnék a számukra felajánlott egy százalékok forrását, “a rendelkezések feldolgozásának jobb, hitelesebb auditálására nyílna lehetõség”, ami növelné az átláthatóságot, illetve az adózók a bizalmát.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!