2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Tízmilliókat csalhattak az adófizetõk kontójáraForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-05-15 06:32:32
Hatvanmillió forint értékû egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy olyan Szabolcs megyei betegszállító vállalat, amely fõként Hajdú-Biharban és Békésben tevékenykedett.

A cég ügyvezetõi a fekvõ-, és járóbetegek szállítására használt jármûvek teljesítmény-jelentéseit hamisították – közölte szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Bûnügyi Igazgatóságának szóvivõje. Dr. Jánvári Regina százados a három gyanúsítottat felvonultató bûnügyrõl elmondta: a legmagasabb támogatási összeg elnyerése érdekében a cégvezetõk hamis adatok alapján tettek eleget jelentési kötelezettségüknek, és így a valóságban megtett mennyiségnél lényegesen többet számoltak el. Kiderült ugyanis, hogy egyes autók esetében a menetlevélen és a szervizkönyvben feltüntetett kilométeróra-állás nem azonos. Hasonló eltérés jelentkezett a jármûvek GPS készülékei adatai alapján. A sofõrök elmondása szerint nem is kellett minden esetben kitölteniük a menetlevél kilométeróra állására vonatkozó rovatokat.

Az ügyben a pénzügyi nyomozók 30 tanút hallgattak ki, és az okozott kár megtérülésére zár alá vettek tizennégy betegszállító autót. Bár az elkövetõk igyekeztek menteni vagyonukat, például gyermekeikre próbálták íratni ingatlanjaikat, mégis két személyautót, két motorkerékpárt és három ingatlant zároltak tõlük 24 millió forint értékben.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!