2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Nem közlekedhetnek 20 tonnásnál nagyobb tehergépjármûvek Debrecen és Hajdúböszörmény közöttForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-05-15 11:10:52
A súlyos zaj- és környezeti ártalmak miatt május 13-án 14 órától kitiltották a 35-ös számû fõút Debrecen és Hajdúböszörmény közötti szakaszáról a 20 tonna megengedett legnagyobb össztömegû tehergépjármûveket – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Papp László (Fidesz-KDNP) debreceni polgármester.

Papp László elmondta: már tavaly jelezték Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek a város északi részén élõk súlyos problémáját az ott áthaladó 20 tonnás jármûvek forgalma miatt.

Két lehetõség kínálkozott: az útdíjrendszer szabályozása, aminek következtében magasabb lett volna az útdíj, mint az autópályán. A másik alternatívaként a túlsúlyos szerelvények kitiltása merült fel. Naponta 8000 gépjármû halad át a városrészen, amelybõl 500-600 a túlsúlyos gépjármû, ami a reggeli csúcsidõben torlódást, illetve jelentõs zaj- és környezeti ártalmakat okoz – közölte.

A nehéz gépjármûvek forgalmára az útszakasszal párhuzamos M35-ös autópályát kínálják fel alternatívaként a Debrecent elkerülõ úton. Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) országgyûlési képviselõ az elmondottakat azzal egészítette ki, hogy kezdeményezik a polgári csomópont megépítését, amit a szocialista kormányok elmulasztottak, helyette egy kihasználatlan pihenõparkot alakítottak ki.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!