2023. február 2. Csütörtök, Karolina, Aida.
 
Debrecenben mûködött a plakátkampányForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2015-06-26 10:33:20

Csütörtökön menekültellenes demonstrációt tartottak Debrecenben, írja a Népszabadság. A demonstrációt kivételesen nem párt vagy mozgalom szervezte, hanem egy Keresztesy Gergõ nevû magánszemély a Facebookon. Az esemény atrocitás nélkül zajlott, az összegyûlt 150-200 fõs tömeg különösen erõs rendõri kísérettel vonult a város szélén álló befogadóállomáshoz.

Az „önvédelmi” felvonuláson részt vettek helyi Jobbikos politikusok is, illetve a magát Magyar Önvédelmi Mozgalomnak nevezõ szervezet tagjai, akik a a Magyar Gárdáéhoz hasonló egyenruhát viseltek. A demonstrációt a tábor bejárata elõtt tartották, ahol Keresztesy beszédet mondott az egybegyûlteknek. Szerinte itt az ideje, hogy a beszédet fölváltsák a tettek, mert a menekültkérdés hatalmas probléma Európa-szerte. Hozzátette, hogy a menekültekrõl semmit sem tudni, még az is lehet, hogy az Iszlám Állam tagjai is köztük vannak.

Ezek közönséges bûnözõk, nem kérünk belõlük. Menjenek haza, s vívják ki a szabadságukat, ahogyan a magyarok õsei is kivívták.

Keresztesy azt firtatta, hogy hol vannak a jogvédõk, amikor a magyarokat bántják, mivel szerinte a menekültek veszélyt jelentenek a nõkre és a gyerekekre. Ezt az állítást ugyanakkor semmi nem támasztja alá: Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott a napokban jelentette be, hogy a bevándorlási hivatal és a rendõrség ura a helyzetnek, és Debrecenbõl mostanáig nem érkezett olyan lakossági panasz, amely a menekültekhez kötõdik.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!