2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
A Quaestor-csõd jól jöhet a magyar olimpiánakForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2015-06-29 09:51:59
A Budapest 2024-es olimpiai pályázatához készült megvalósíthatósági tanulmány szerint az egyik legfontosabb cél, hogy az olimpia miatt épülõ létesítmények a játékok után is gazdaságilag fenntarthatók legyenek. A csõd szélén táncoló Görögországnak ez nem sikerült, és egyetlen évtized alatt elkótyavetyélték az athéni olimpiára felhúzott létesítmények egy részét. A hatástanulmány készítésében is részt vevõ Bienerth Gusztáv szerint Budapest esélyei jelentõsen nõttek az utóbbi években. A tervezett helyszínek között feltûnik a Quaestor egyik telke is.

"2002-höz képest brutálisan javultak az esélyeink" – így fogalmazott az Origónak Bienerth Gusztáv, az Olimpiai Védnöki Testület tagja. A PwC korábbi közép-európai igazgatója nem csak a 2024-es budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányán dolgozott, de részt vett a 2002-es, majd az azt frissítõ 2006-os tanulmány megalkotásában is.

A Papp László Aréna sem volt még kész 2002-ben

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

A gazdasági szakember szerint négy okból is jobbak az esélyeink, mint 13 évvel ezelõtt:

  1. 2002-ben egyetlenegy olyan sportlétesítmény sem volt Magyarországon, ami olimpiai versenyszámok rendezésére alkalmas lett volna – például a Papp László Arénát is csak 2003-ban adták át. Jelenleg nagyon sok olyan létesítmény van, vagy már épül, ami tökéletesen megfelel az olimpiai követelményeknek.
  2. Magyarország 2002-ben még nem volt az Európai Unió tagjai – tehát azok a források, amelyek jelenleg az országos infrastruktúra fejlesztésére rendelkezésre állnak, akkoriban nem voltak adottak.
  3. Az Agenda 2020 egy könnyített feltételrendszert ad – rugalmasabban kezeli a helyszíneket, elsõsorban a meglévõ létesítményekre és az utóhasznosításra koncentrál.
  4. Az ország infrastruktúrája 2002-höz képest fejlõdött – rengeteg olyan fejlesztés, beruházás valósult meg, ami 12-13 évvel ezelõtt még csak álom volt a közgazdász szerint.

Fenntarthatóság és utóhasznosítás

Az olimpiai rendezés egyik alapelve a megvalósíthatósági tanulmány szerint a fenntarthatóság és az utóhasznosítás biztosítása. Azaz amelyik sportág vonatkozásában jelenleg nem áll rendelkezésre sportlétesítmény, vagy nincs tervben annak építése, illetve amennyiben egy új létesítmény utóhasznosítása kétséges, ott ideiglenes vagy részben visszabontható létesítmények létrehozását javasolja a tanulmányt készítõ PwC.

Ezeket a létesítményeket csak az olimpiai rendezés biztos tudatában építenék meg, a rendezõ városról való döntés és az olimpiai megrendezése közötti 7 év a tanácsadó cég szerint elegendõ az összes beruházás kivitelezésére.

A görögöknek nem jött össze

Az utóhasznosítás már csak az athéni példa ismeretében is rendkívül fontos. A görög fõváros 2004-ben volt házigazda. Azóta eltelt több mint tíz év – miközben Görögország csõdközelbelavírozta magát –, és az olimpiára épített létesítmények egy részével nem tudtak mit kezdeni. Az alábbi néhány kép jó példa arra, miért is törekszik arra a NOB, hogy elsõdleges szempont legyen a fenntarthatóság és az utóhasznosítás.

2004-ben itt rendezték a kajak-kenu futamokat

Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis

A görög fõváros egyébként körülbelül 9 milliárd eurót költött az ötkarikás játékokra. Ez több mint háromszor annyi, mint amennyivel most Budapest kalkulál, és közben eltelt több mint tíz év.

Ennyi maradt az athéni softballstadionból

Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis

Eladják, visszabontják

A PwC csak olyan létesítményekkel számol, amelyek olimpiától függetlenül rendelkezésre állnak 2024-ben, illetve olimpiától függetlenül szükségesek, így ezek hasznosítása, fenntarthatósága és kihasználtsága biztosított.

A kizárólag az olimpia lebonyolításához szükséges létesítmények mindegyike ideiglenes vagy visszabontható létesítmény lesz, olvasható a tanulmányban.

Budapest nem válna Athénná

Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis

Már az olimpiai falu is ebben a szellemben épülne fel. A tanulmány 299 milliárd forintos bevétellel számol az olimpiaspecifikus fejlesztések eszköz- és ingatlanértékesítései után – így jön ki a nettó 774 milliárd forintos rendezési költség. Ez elsõsorban a médiafaluk és az olimpiai falu értékesítésébõl, lakások és irodák értékesítésébõl származó bevétel lenne, mondta Bienerth Gusztáv.

A szakértõ két példát is említett:

  • a fõstadiont és a
  • Dagály uszodát.

A Dagály uszoda alapkövét már letették

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A központi stadiont Dél-Budán, Észak-Csepelen húznák fel, és 60 ezer ember befogadására lenne alkalmas. Az olimpia után ezt visszabontanák egy 15 ezres atlétikai stadionra. A Dagály uszodaa 2017-es vizes vb-re készül, és a kapacitása 16-17 ezres lesz – ahogy az olimpia alatt is ennyi lenne, majd utána ezt is lecsökkentenék 3500–4000-re.

Az új uszodakomplexum látványterve

Forrás: MNSK

A tervek szerint a Dagály-komplexum sokkal több lesz egyszerû uszodánál: a Duna-parton ugyanis egy 21. századi rekreációs paradicsom épül, kertekkel, sétautakkal, új hajóállomással. A 2014 februárjában bemutatott látványtervek szerint a versenymedence fölötti tetõt el lehet majd húzni, így nyáron teljesen nyitottá válik az épület.

A fõstadion környezetének utóhasznosítása

Forrás: BFVT, PwC

Az ideiglenes létesítmények és az ideiglenes kapacitások kulcskérdések az utóhasznosítás szempontjából, mert Bienerth Gusztáv szerint nyilvánvaló, hogy egy 60 ezres atlétikai stadion utóhasznosítása reménytelen vállalkozás lenne.

Miért kell olimpiai stadion a Puskás mellett?

Az épülõ új Puskás Ferenc Stadion nem lesz alkalmas arra, hogy központi stadionja legyen az olimpiának. A szakember szerint ennek két oka van: nincs atlétikai pálya (futókör), valamint az olimpiai falut és a médiafalut a központi stadion köré kell elhelyezni – ezt a Puskás Ferenc Stadion esetében nem lehet megoldani.

Magyarországon számos olimpiai szempontból alkalmas sportlétesítményt adtak át vagy újítottak fel az elmúlt években, és mindezek mellett az olimpiától függetlenül is épül még néhány.

Az olimpiától függetlenül megvalósult/megvalósuló, olimpiára alkalmas vagy alkalmassá váló sportlétesítmények
Létesítmény Város Átadás éve
Groupama Aréna Budapest 2014
Dagály úszókomplexum Budapest 2017
Puskás Ferenc Stadion Budapest 2018
Millenniumi Konferencia Budapest 2018
Új Velodrom Budapest 2019
Fehér úti lõtér Budapest 2023
Széchy Tamás Sportuszoda Budapest 2006
Illovszky Rudolf Stadion Budapest 1960
Nagyerdei Stadion Debrecen 2014
Fõnix Csarnok Debrecen 2002
Audi Aréna Gyõr 2014
Veszprém Aréna Veszprém 2008
DVTK Stadion Miskolc 2017
Pick Aréna, multifunkcionális csarnok Szeged 2018
Új Multifunkcionális Csarnok Székesfehérvár 2020
Sóstói Stadion Székesfehérvár 2017
Stadion és multifunkcionális sportcsarnok Szombathely 2017
Forrás: PwC-gyûjtés


A helyszínválasztás meghatározó szempontja volt, hogy a terület lehetõleg közösségi tulajdonban – állami vagy önkormányzati – legyen. A hatástanulmányban szereplõ helyszínek döntõ többsége ilyen tulajdonban van, mondta Bienerth Gusztáv.

Nem a Quaestor miatt

Az olimpiai falunak kinézett helyszínnek nem az egésze, de egy jelentõs része magántulajdonban van. A 444 szúrta ki, hogy a Quaestor korábban éppen erre a területre, a Kvassay hídtól délre álmodta meg a Duna Cityt (a lenti térképen narancssárga színû terület).

A javasolt olimpiai fõhelyszín

Forrás: BFVT, PwC

A brókerbotrányban is érintett, felszámolás alatt álló cég 300 milliárd forintot ölt volna bele a gigaberuházásba. A megvalósíthatósági tanulmány a lehetséges vidéki létesítmények között említi a szintén Quaestor-tulajdonban lévõ ETO Parkot is, a gyõri futballstadiont.

Tarsoly Csaba néhány éve még errõl álmodott

Forrás: Origo

A magyar állam és Budapest szempontjából ráadásul az egy pozícióbeli elõny, hogy a Quaestor felszámolás alatt áll, hiszen így a felszámolótól kellene megvásárolni az ingatlant, nem pedig egy olyan befektetõtõl, tulajdonostól, akinek a területtel tervei lennének. Bienerth Gusztáv szerint:  „Ez a terület nem azért lenne olimpiai fõhelyszín, hogy a Quaestortól meg lehessen venni az ingatlant.”

A megvalósíthatósági tanulmány mindenesetre egyértelmûen fogalmaz a helyszínekkel kapcsolatban: a fõ cél, hogy az olimpiai helyszínek megválasztása egybeessen a városfejlesztés céljaival, a város térszerkezetének alakulásával.

Budapest beleállt
A Fõvárosi Közgyûlés a keddi ülésén úgy döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogára.

Nyereséges is lehetne?

Magyarország nettó 774 milliárd forintos befektetéssel 2983 milliárd forintos bevételre tehetne szert, ha olimpiát rendezne 2024-ben, derült ki a részletes megvalósíthatósági tanulmány összefoglalójában szereplõ adatokból. Mint azt az Origo megírta, a tanulmány szerint az olimpiarendezés költsége 11 év alatt egy emberre lebontva alig több, mint évi 7 ezer forint átlagosan, vagyis 595 forint havonta, ami nem több, mint két dobozossör ára.

Magyarország a 8. helyen

Az olimpiai éremtábla elsõ 10 helyezettje közül már csak Magyarország nem rendezett olimpiát az elmúlt 119 évben: a magyar sportolók eddig összesen 167 aranyérmet nyertek, ez a nyolcadik helyre elég az örökranglistán – a legutóbbi ötkarikás játékokon, a 2012-es londoni olimpián 8 elsõséget szerzett a magyar csapat.

(A videón Magyar Zoltán 1976-os gyakorlata látható – a legendás tornász lólengésben aranyérmet nyert Montrealban.)

Az egyetlen város

Budapest mellett szólhat akár az is, hogy a magyar fõváros az egyetlen olyan város, amelynek megítélték a rendezés jogát, de soha nem rendezhetett olimpiai játékokat. Budapest az 1920-as olimpiára is pályázott, és a háború elõtt elnyerte a rendezés jogát. Azonban nemcsak hogy nem rendezhette meg, de mint a háborúban vesztes hatalom képviselõit, kizárták a magyar sportolókat az olimpiáról, amelyet végül Antwerpen rendezhetett meg.

Felelõtlenségnek tartják

Az Együtt szerint jelenleg van fontosabb kérdés is Magyarországon a budapesti olimpia megrendezésénél, ezért nem támogatják a magyar pályázatot. Az ellenzéki párt felelõtlenségnek tartja, hogy a Fõvárosi Közgyûlés a részletek ismerete nélkül mondott igent a 2024-es budapesti olimpiai pályázatra.

Magyarország jelenlegi gazdasági helyzete nem teszi lehetõvé egy budapesti olimpia megrendezését akkor sem, ha azt mindenki szeretné – errõl Csárdi Antal, az LMP budapesti képviselõje beszélt a Fõvárosi Közgyûlés keddi ülése elõtt.

A Fõvárosi Közgyûlés igent mondott az olimpiára

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az ellenzéki politikus „kamunak" és „súlyosan alultervezettnek" nevezte a rendelkezésükre bocsátott tanulmány alapján az olimpia költségvetését. Példaként említette, hogy a szocsi téli olimpia „másfél paksi bõvítésnek megfelelõ" összegbe került.

„A vágyálmokat és a valóságot külön kell választani.”

 

Olvasóink támogatnák az olimpiát
Korábbi cikkünkben megkérdeztük az Origo olvasóit, támogatnák-e, hogy Budapest adjon otthon a 2024-es olimpiának. A válaszadók 51 százaléka a rendezés mellett van, míg 40 százaléka ellene, 9 százalékuk pedig a téli olimpiát is bevállalná.

Csárdi Antal szerint addig nem kell olimpiáról még beszélni sem, amíg a Budapesti Közlekedési Központ évi 15 milliárdos hiánnyal küzd, továbbá megoldatlan egészségügyi problémák vannak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!