2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Románia elfoglalta MagyarországotForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2015-07-16 13:11:59
Andorrában élnek a legnagyobb arányban migránsok az ENSZ 2013-as adatai szerint, míg Bosznia-Hercegovinában a legkevesebben. A nemzetközi szervezet ábráiból kiderül, hogy Franciaországban az algériaiak, míg Nagy-Britanniában az indiaiak a legnépesebb kisebbségi csoport.

Legutóbb 2013-ban az ENSZ mérte föl, hogy az európai országok lakosainak hány százaléka nem az adott államban született.A migránsok aránya Andorrában a legnagyobb 56,9 százalékkal, míg a legkisebb Bosznia-Hercegovinában 0,6 százalékkal.

A migránsok százalékos aránya az egyes európai országokban

Forrás: jakubmarian.com

Az ENSZ azt is megnézte, hogy az adott államban melyik ország kisebbségének a tagjai a legnépesebbek.Magyarországon, Olaszországban és Spanyolországban a Romániában születettek számítanak a legnagyobb kisebbségnek, míg Németországban, Hollandiában és Macedóniában a Törökországban születettek.

A térképen azt ábrázolják, mely országokból érkezett a legtöbb migráns az adott államba

Forrás: jakubmarian.com

75 ezren engedély nélkül

Mint arról az Origo is beszámolt, Németországban tavaly éves összevetésben több mint 75 százalékkal nõtt, és az újraegyesítés óta a legmagasabbra emelkedett az országba engedély nélkül belépõ emberek száma, az idén pedig már az elsõ fél évben több illegális bevándorlót regisztráltak, mint a tavalyi csúcsévben.

Közben itthon, Mórahalom külterületén elkezdõdött az ideiglenes mûszaki határzár építése. Szijjártó Péter az M1-en azt mondta, nem látszik, hogy csökkenne a Magyarországra nehezedõ illegális bevándorlási nyomás.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!