2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Rendõrök vonultak ki a debreceni mintagólyatáborhozForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2015-09-07 20:27:01
Az Origo újságírója elõtt törte be fejét egy szervezõ, így élesben is láthatta, hogy miképpen reagálnak egy rendkívüli eseményre a debreceni gólyatáborban. Ezzel is ellenõrizte a fõszervezõ állítását, hogy náluk minden a legnagyobb rendben van. Górcsõ alá vette a kordonokat és a biztonsági rendszert is, de tombolt Kis Grófóra, és megnézte, mennyibe kerül egy sör az állítólagos mintagólyatáborban.

A korábbi évek gólyatábori listázási botrányai, inzultáló jelentkezési lapja, a tavaly napvilágot látott nemi erõszak után idén már máshogy szervezték a gólyatáborokat. Erre is példa a 60 millióból szervezett Debreceni Egyetem gólyatábora, amelyrõl Bognár István fõszervezõ adott interjút. Én viszont ellenõriztem, hogy az elhangzottak fedik-e a valóságot.

Folyton mögöttem loholó és minden léptemet figyelõ dadust ültetnek a nyakamba - gondoltam, amikor megkaptam a részvételi engedélyt a Debreceni Egyetem gólyatáborába. Nem így történt. Szabadon mehettem, ahova akartam. Bármilyen programon is vettem részt, nem hallottam nõkre vagy bármely vallásra, etnikai hovatartozásra nézve megalázó mondókát, dalt. A részvétel kötelezõ, de a feladatok teljesítése fakultatív volt.

Gólyatábori körkép
Ha Ön vagy hozzátartozója szokatlan gólyatábori feladatról tud, szervezési hiányosságot tapasztal, kérjük, írja meg a[email protected] címre. Amennyiben errõl képes vagy videós dokumentációja is van, csatolja.

Szabályok

Mindenekelõtt aláíratták velem a gólyatábor házirendjét, ami résztvevõként rám is ugyanúgy vonatkozik, mint másra. Így például, ha részegen bevésném a monogramomat a falba, vagy kedvem akadna a liftben ugrálni, akkor nekem, vagy még inkább a szerkesztõségnek kellett volna megtéríteni a kárt. Erre persze nem került sor, de az egyértelmûen látszott, hogy komolyan veszik a felelõsségek rendezését.

A Debreceni Egyetem gólyatáborának szabályzata

Forrás: Origo

Szállás és étkezés

A Kossuth Lajos Kollégiumokban kaptam egy szobát a negyedik emeleten, de amikor bekopogtam más szobákba, akkor is hasonlóan rendezett és praktikus szobákat láttam. Minden szobához van zuhanyzó és wc, a szekrények mérete kollégiumi épülettõl függ, de rendben el lehet férni. Íróasztal és lámpa is jár, meg televízió. Én még internetkábelt is kértem és kaptam is. Látszik, hogy pár évvel ezelõtt felújítottak mindent. A kollégiumba egyébként csak szövetkarszalaggal lehetett bemenni, vagyis akinek aznapra szóló karszalagja volt egy-egy program vagy az esti koncert miatt, az semmiképp sem juthatott be.

A Kossuth Lajos I-II-III. kollégiumok szobái

Forrás: Origo

Az étel teljesen rendben van, senki sem fog éhen halni, és nem vállalhatatlanul menzás, sõt, elsõ nap sült csirkecomb volt. De amit én a legjobban imádtam, az a menzás tea, amibõl bármikor bármennyit képesek voltak elõállítani a konyhás nénik. Ha valaki mégis megéhezett volna egy kis nassolnivalóra, akkor a kollégium aljában volt egy kisbolt, olcsó édességekkel és üdítõkkel.

Kordonok és biztonsági õrök mindenhol

A csomagokat ugyan a szervezõk kérésére nem kutatják át, de random idõpontokban mentem szúrópróbaszerûen megnézni, hogy a kordonok tényleg fixek-e, és nem bontották-e meg valahol. Hacsak nem lesték minden mozdulatomat 22 kamerával, akkor tényleg rendszeres páros õrjárat és váltás van, a kordonokra pedig figyelnek. Bárhol, ahol kapu van, a biztonsági õrök karszalagot és passzt kérnek. Enélkül senki sem juthat be. Egy helyen találtam rést a pajzson, a kollégium külsõ oldalán, ahol az alagsori konditerembe is le lehet jutni. Innen besétáltam az alagsorba, ahonnan már gyerekjáték volt feljutni a hatodik emeletre lifttel. Hívtam is a fõszervezõt, aki elmondta, hogy tudnak róla, és ez csak ma, pár órára van így, mert rakodnak, de ha be is jutottam, akkor a kamerák már rögzítették az arcomat. Két órával késõbb már zárva volt az ajtó.

A tábor egész területét kordonok veszik körül.

Forrás: Origo

Mindig vannak, akik megpróbálnak beszökni, az egyik legemlékezetesebb történet - meséli az egyik biztonsági õr -, amikor valaki nem átmászni akart, hanem a kordonok alatt ásta be magát a táborba. De mindig vannak próbálkozók - folytatja -, miattuk kell járõrözni, és így azt is látjuk, ha megrongálják a kordonokat.

A biztonsági õrök folyamatosan párban járõröznek

Forrás: Origo

Nyílt seb, vér, kórház

A nappali ügyeletet az IFELORE Ifjúsági Elsõsegélynyújtók Országos Egyesületének munkatársai látják el, akiket bármikor lehet telefonon riasztani, amúgy pedig a kollégium földszinti szobájában szeretettel várnak bárkit. Én például multivitaminos pezsgõtablettát kértem tõlük. A nekem kedves gyógyszerszagban a gézek rendezése közben mesélték, hogy hajnalban egy gólya kicsit többet ihatott, mint kellett volna, és egy padon ülve elõre bukott. Valószínûleg elveszthette az egyensúlyát, és landoláskor szakadt a bõr a szemöldökénél. Éjszaka már van esetkocsi a gyorsabb és hatékonyabb ellátás miatt, úgyhogy kórházba is vitték, hogy megnézzék, nem volt-e agyrázkódása. Ott ébredt. Délután már a csapatával volt.

0-24 órás egészségügyi ügyelet van

Forrás: Origo

Vacsora után, olyan fél 7 körül éppen a fõszervezõvel sétáltam a kollégiumok mellett, amikor egy szervezõ a gólyáknak meg akarta mutatni, hogy futásból átugrik egy sörpadot. Nem sikerült. Ugrás közben beakadt a lába, innen pedig bravúros egyszerûséggel bukott fejre, de úgy, hogy közben még bukfencet is vetett. Az asztal sértetlen maradt, nem úgy a homloka. Ömlött a vér. A társai azonnal felismerték, hogy egy sima horzsolásnál ez sokkal komolyabb. Az egyikük azonnal továbbment a gólyákkal, a másikuk pedig hívta a tábori orvost. Amikor közelebb értünk, már leültették egy padra, és az elsõ vértõl átázott zsebkendõt váltva újabb csomóval fogták fel a vérzést. Nem fájt neki. Az orvos jött, megnézte, és közölte, hogy hívják a mentõt, mert ebbõl bizony kórház lesz, addig is ellátja, amennyire lehet. Mindez 5 percen belül. Mindenki látta a mellettem álló fõszervezõt, de nem vártak tõle utasítást, tõle teljesen függetlenül, önállóan cselekedtek. Több mint ezer embernél nem tudunk - nem is lehet - minden balesetet megakadályozni, de arra fel tudunk készülni, hogy ha bármi történik, akkor legyen, aki azonnal ellátja a sérültet - mondja Bognár. Az elsõsegélyt az Ifjúsági Elsõsegélynyújtók Országos Egyesület önkéntesei szolgáltatják már sokadik éve. Amikor velük beszélgettem, azt mondták, hogy általában véve kevés a baleset, sokkal gyakoribb a darázscsípés, vagy hogy gyorsan elfáradnak a hallgatók, és haza akarnak menni, mert szokatlan és intenzív a környezet.

Kivonultak a rendõrök is

A fõszervezõ elmondta, hogy a folyamatos jelenléten kívül ad hoc problémák és teendõk is folyamatosan felmerülnek. Ilyen az, amikor a kollégiumok közötti egyik fába befészkelik magukat a darazsak, ekkor szakembert kell hívni, aki megoldja a gondot. De már a legelsõ este is akadt tennivaló, amikor kivonult a rendõrség is egy lakossági bejelentés miatt, és figyelmeztették a szervezõket, hogy vegyék halkabbra a hangerõt, mert ez így csendháborításnak minõsül. Minden évben ez van, kell is a kivonulás ahhoz, hogy belõhessék a megfelelõ, még nem zavaró zajszintet. A tábort elhagyni kétféleképpen lehet a gólyáknak - azt leszámítva, ha hazaküldik õket. Az egyik az ideiglenes távozás, amikor például valamilyen ügyintézés jön közbe, a másik, amikor valakinek végleg haza kell menni mondjuk családi okokból. Mind a két esetben csak egy erre jogosult személy adhat ki igazolást aláírással és DEHÖK-pecséttel ellátva. Ennek hiányában nix ugribugri és hazajutás.

Egy sor mobilvécé azoknak, akik nem mehetnek be a kollégiumba

Forrás: Origo

Buli és sör

A csapatás Kis Grófóra és Wellhellóra volt a legnagyobb, ezt jól gondolták a szervezõk, amikor összeállították a fellépõk listáját. A koncertekre megtelt a nagy sátor, és egy órára jól érezhette magát bárki, aki aznap már alig állt a lábán a feladatok után. Mivel a kollégiumokba napi karszalaggal nem lehet bejutni, és olykor sokat számíthat 100 méter és kétemeletnyi távolság a hatodik feles után, így voltak mobilvécék is, mint egy fesztiválon. A sör nem válalhatatlanul drága, a csapolt Bordosi korsója 290 forint, a dobozos Borsodi pedig 350. 4 cl Jim Beam vagy Jägermeister 340 forint, de a panyolai szilvapálinka is 560. A kiszolgálás gyors, aki pedig megéhezne, az ehet lángost hajnali háromkor is.

Árlista a gólyatábori pultnál

Forrás: Origo
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!