2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Evési szokásaink sokat elárulnak személyiségünkrõlForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2015-10-01 20:22:18
A gyors evõk például jól teljesítenek, ha több feladatot kell egyszerre elvégezni, akik pedig módszeresen szétválogatják az ennivalót a tányéron, általában egyéb téren is rendszeretõk.

Nemcsak abban a mondásban van sok igazság, hogy az vagy, amit eszel, hanem abban is, hogy olyan vagy, ahogyan eszel. Legalábbis ezt állítja Juliet A. Boghossian táplálkozásviselkedési szakértõ Dvine Caroline-nak adott interjújában, amelyet aMailOnline is átvett.

Nehéz leplezni étkezési szokásainkat

Evési viselkedésünk a legösztönösebb szokásaink egyike”– mondta Boghossian. „Ez univerzális, határok nélküli szükséglet gazdasági és szociális státusztól függetlenül.”

Gyorsétteremben sem kell feltétlenül gyorsan enni

Forrás: AFP/Alexander Utkin

A szakértõ ebbõl kiindulva úgy véli, hogy a táplálkozási szokásaink személyiségünkrõl is sokat elárulnak. „Tettethetjük egy ideig az étkezési szokásainkat, de végül is az ösztön kiütközik és felfedi »igazi« énünket” – fûzte hozzá.

Boghossian húsz évig tanulmányozta, hogyan esznek egyes emberek,és ezek alapján állította fel a kategóriákat, amelyek közül egy-egy különösen jellemzõ az emberek nagy többségére.

Lassú evõk

Boghossian úgy véli, hogy akik lassan fogyasztják el ennivalójukat, a szokások rabjai, rendszeretõk és nehezen hajlíthatók. Idõt szánnak az étel ízének kiélvezésére, ami azt jelzi, hogy igyekeznek a legtöbbet kihozni minden tapasztalatból, élvezik a pillanatot.

Annak is nagy a valószínûsége, hogy magukat és szükségleteiket mindenki más és másé elé helyezik. A szakértõ úgy jellemezte õket, hogyõk jelentik a prioritást maguk számára az életükben”.

Szerelmes evés

Forrás: Image Source/Steve Prezant

Gyors evõk

Azok az emberek, akik alig vesznek levegõt, miközben belapátolják az ennivalót, rendszerint kiválóan teljesítenek, ha több feladatot kell egyszerre elvégezni, és a határidõket is betartják. A lassú evõkkel ellentétben a gyors evõk általában a maguk dolgai elé helyeznek más tennivalókat és elõnyben részesítik más emberek érdekeit a magukéival szemben.

Noha adakozó természetük miatt nagyszerû partnerek, sok gyors evõ nem fordít elég idõt magára, illetve a saját szükségleteire, ami hosszú távon – akár egészségügyi – problémákhoz vezethet.

Rendszerezõk

Ha valakinek fontos, hogy elkülönítse a különféle ennivalókat a tálon, hogy azok ne érintkezzenek egymással, akkor nála valószínûleg fontos szerepet játszik a rend a mindennapi életben is.

Akik elrendezik az ennivalót, jellemzõen rendszerezettek és ápoltak a hétköznapokon is. Noha kiválóan rendben tartják a házat és az íróasztalukat, gondot jelenthet számukra másokkal megosztani a kötelezettségeket, mivel egy bizonyos módon szeretik csinálni a dolgaikat.

A rendszerezõk kevéssé rugalmasak, és erõfeszítést kell tenniük, hogy kicsit lazítsanak, felengedjenek.

Anyának igaza volt: a hosszabb jóllakottság kulcsa a lassú evés

Forrás: Thinkstock

Elkülönítõk

Azoknak az embereknek, akik egyszerre csak egyféle ennivalót esznek, szintén gondjaik vannak a rugalmassággal. Az elkülönítõ evõk többsége feladatorientált és módszeres.Bármit csinálnak nagy figyelmet szentelnek a részleteknek.

Az ételt ily módon fogyasztó emberek utálják a változást és gyakran szenvedést okoz nekik, ha csak úgy sodródnak az eseményekkel.

Összekeverõk

Ha valaki szeret mindenbõl szedni egy kicsit és összekeverni az alkotókat, mielõtt nekifogna az evéshez, az nyitott az új dolgokra, és szeret kísérletezni az életében.

Az ennivalót összekeverõ emberek általában extrovertáltak, társaságkedvelõk és gyakran szoros kapcsolatban állnak a barátaikkal, és könnyedén felvállalják a teendõket.

Azonban ilyen sok mindennel a tányérjukon gyakran túlvállalják magukat, és gondot okozhat nekik a fontossági sorrend felállítása. A keverõknek sokszor koncentrációs zavaraik is lehetnek: nehezen tudnak egy adott feladatra összpontosítani.

Ezt könnyû összekeverni

Forrás: MTI/Varga György

Hangoskodók

Azok az emberek, akik szeretik hangosan rágcsálni az ennivalót, szürcsölni a levest, vagy furcsa hangokat kiadni evés közben kétségtelenül szabad szellemûek, akik nem veszik mások véleményét, esetleges rosszallását a szívükre.

Az így étkezõ emberek gyakran nyíltak, egyenesek, lényegre törõek a hétköznapi életben is. Mivel az ilyen hangosan evõ emberek nemigen törõdnek azzal, mit gondolnak róluk a körülöttük lévõk, sokan modortalannak vagy gorombának tartják õket, holott nem mindig ez a helyzet.

Elõkészítõk

Azok, akik felvagdossák az összes ennivalót, mielõtt nekilátnának az elfogyasztásához, jó stratégiai érzékkel rendelkeznek és elõrelátóak. Látszólag mindig egy lépéssel a többiek elõtt járnak.

Az elõkészítõknek nagy álmaik vannak, és gyakran imádnak tervezgetni és elõre elgondolni a jövõt.Az ily módon étkezõ embereknek azonban gondjaik lehetnek a jelen élvezetével.

Az ilyen emberek, amikor élettársat keresnek maguknak, olyanokat igyekeznek választani, akik szintén célorientáltak.

Kalandvágyók

Azok az emberek, akik mindig újabb kiemelkedõ kulináris élményt keresnek és hajlamosak kipróbálni egzotikus új ételeket, általában egyébként is kockázatvállalók.

Az ilyen egyének imádják a kalandokat, és az emberek általában bátornak és társaságkedvelõknek tartják õket.Az ilyen emberek leginkább a kreatív feladatokra alkalmasak.

A rovarevést is ki kell próbálni egyszer

Forrás: BSIP/Alice S.

A kalandos étkezõk nem tucatemberek, elfogulatlanok és szinte sosem unalmasak, azonban óvatosnak kell lenniük, nehogy elbátortalanítsák a többieket, akik kevésbé kalandvágyó természetûek.

Válogatósak

A válogatós emberek általában kíváncsi személyek, akiknek nem okoz problémát a kérdések feltevése, ha segíti õket, hogy a komfortzónájukon belül maradjanak. És noha jó dolog, ha tudjuk, mit akarunk az életben, a válogatósan étkezõknek idõnként meg kell próbálniuk túllépni önmagukon, és kipróbálni valami újat.

Semmi nem fekete-fehér

Nem szabad egyetlen étkezési szokást sem kiemelni és teljesen negatívnak bélyegezni. Minden viselkedésben vannak mellette és ellene szóló vonások”– mondta Boghossian.

„Úgy gondolom, hogy az étkezési stílust is hozzáadhatjuk azokhoz a jellemzõkhöz, amelyek elárulják a számunkra ismeretlen személyiségjegyeinket. Elsõ pillantásra butaságnak tûnhet a viselkedést olyan egyszerû dologhoz társítani, hogy miként eszünk, de hihetetlenül árulkodóak tudnak lenni azok a kis dolgok, amiket ösztönösen teszünk, ha odafigyelünk ezekre” – magyarázta Boghossian.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!