2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
100 oldalnyi papírmunka választ el a csõdtõlForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2015-11-01 10:33:06
Százan sem kérték eddig a magáncsõdöt. Ez elképesztõen alacsony szám a rendszerre költött 626 millió forinthoz képest. De érthetetlen azért is, mert 140 ezren lehetnek azok, akik nem fizetik banki tartozásukat. A bankszövetség a jelentkezéshez szükséges papírmunkát okolja, de a kormányzat szerint csak türelem, ki kell várni, amíg döntenek a családok.

Egy 626 milliós rendszer, amely 100 emberen sem segít. Az elsõ kéthavi eredménye alapján tiszta csõd a magáncsõd, mert ennyi pénzbõl közel ugyanennyi bajban lévõ adós teljes tartozását is ki lehetett volna fizetni.

25 ezer családon lehetne segíteni

De ne legyünk szigorúak, hiszen a Bankszövetség szerint 25 ezer adósnak lehetne segítség a családi csõdvédelem. Ez igaz is lehet, hiszen az MNB napokban publikált elemzése szerint 140 ezer család nem tudta fizetni tartozását.A nem teljesítõ jelzáloghitelesek 34 százalékának kevesebbet ér a lakása, mint a tartozása.Tehát könnyen feltételezhetõ, hogy valóban több tízezer család igényelhetné a magáncsõdöt (a rendszer azoknak nyújtana segítséget, akiknek még van elég vagyona és jövedelme ahhoz, hogy megfelelõ segítséggel kikeveredjenek az adósságcsapdából). Mégsem teszi.

A tartozás és az ingatlan értéke arányának eloszlása. A jelzáloghitelesek 34 százalékának nem ér annyit a háza, mint amennyivel még tartozik a hitelezõnek

Forrás: MNB

Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke szerint jelenlegtúl sok papírmunkával jár az igénylés. Szekér Judit, a téma miniszteri biztosa szerint azonban a szövetség félretájékoztatja az embereket, mert nem 654 oldalt, hanem csak 67-et kell kitölteni a jelentkezõknek.

Sokan már a kilakoltatással néznek szembe

Forrás: MTI/Vajda János

Mennyit ér a gyerek játéka?

A igényléshez szükséges paksaméta nyilvánosan elérhetõ aCsaládi Csõdvédelmi Szolgálat honlapján. Összesen 226 oldal nyomtatvány van az oldalon, de csak 98 kitöltése kötelezõ a jelentkezéshez, ha nincs több adóstárs vagy bármilyen más jelenteni való vagyon, ami nem fér el ezen a szûk száz lapon. Ehhez persze több száz oldalnyi igazolás és egyéb nyomtatvány jöhet még az adóhatóságtól és más hitelezõktõl.

Az igénylést hiába a bankoknál kell leadni, meg kell adni olyan adatokat, ami biztosan meglenne helyben is.A személyi adatokat teszi ki például az elsõ 6 oldal. Majd 57 oldal jut a vagyonleltárra.Ennek nagy részét valóban nem kell kitölteni, hacsak nincs valakinek milliós plazmatévéje a nappaliban. De frusztráló lehet, hogy a banktól kell kikérni az adatokat, amiket majd beírva a nyomtatvány megfelelõ rubrikájába leadhatnak a bajba került adósok a banknak.

Meg kell adni a játékok értékét is

Forrás: Origo

Ha ezen túl vannak, akkor kezdhetik összeszámolni az értékeiket. Hiába szabályozták rendelettel, hogy mely értéktárgyakat nem vonhatják be az adósságrendezésbe, azokat is tételesen listázni kell. Érdekes lehet, amikor a család elkezdi összeszámolni a gyerek játékait, és megsaccolja azok értékét.

Minek papírozzon, ha lesz jobb?

Az MNB egy nemrég elkészült tanulmányából kiderült, hogy sok adós eddig nem azért nem fizetett, mert nem tellett rá, hanem csak egyszerûen abban bízott, hogy majd lesz segítség, és megmentik õt.

A nem fizetõ adósok 11 százalékának lenne pénze, de nem fizeti a törlesztõt

Forrás: MNB

AZ MNB készített egy táblát is a NAV-nak bevallott jövedelmek alapján. Ebben feltüntetik, hogy a nem fizetõ adósok hány százalékának lenne megfelelõ jövedelme a törlesztéshez.A kilakoltatáshoz közel álló adósok 11 százalékának lenne elég pénze a törlesztésre, de nem fizet.A kérdõíves kutatás szerint azért nem törlesztenek, mert a nagy részük újabb mentõcsomagra vár még a forintosítás után is.

A rosszabb jövedelmi helyzetûek között is sokan lehetnek olyanok, akik hasonló okok miatt nem csatlakoznak egy olyan szigorú rendszerhez, mint a magáncsõd. A belépés után a csõdbiztos ugyanis megszabhatja, hogy mire mennyit költ a család, rákényszeríthetik õket, hogy kisebb lakásba költözzenek, és minden esetleges bevételt a törlesztésre kell fordítaniuk. (Ezekrõl a feltételekrõl korábbi cikkünkben bõvebben írtunk.)

Ha az adós nem lép, jöhet a kilakoltatás

Forrás: MTI/Németh György

Ha az adósok nem lépnek, akkor elõbb-utóbb a bankok fognak. Ekkor pedig a kilakoltatás jön majd, és az ingatlanok árverése. Mindez a jelek szerint nem kis részben amiatt, mert az állam sorozatosan kimentette az adósokat a csávából.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!