2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Többet fizethetnek a dohányosokForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2015-11-03 20:41:29
Dobozonként 76 forinttal nõne a cigaretta adóterhe a tervezett különadó bevezetésével. A dohányipari szereplõk szerint ez a fogyasztóknak több száz forintos emelést jelentene.

Több száz forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta, ha a Lázár János Miniszterelnökséget vezetõ miniszter által múlt héten bejelentett adóemelés bekövetkezik - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

A lapnak két dohányipari dolgozó azt mondta:csaknem 200 forinttal drágulhat egy doboz cigaretta, ha bevezetik a négyforintos szálankénti adózást.Lázár János múlt héten jelentette be az új különadót, amely szálanként négy forint, dobozonként 76 forint adóterhet jelent. A miniszter azt közölte, hogy a cigarettázás visszaszorítása érdekében terheli meg az egészségre különösen veszélyes dohánytermékeket.

Dobozonként 200 forinttal drágulhat a cigaretta

Forrás: AFP

A dohányipari szakemberek szerint ezt a fogyasztókra hárítják majd a gyártók, ami jóval több terhet jelent a szálankénti négy forintnál. Erre ugyanis rá kell számolni a 27 százalékos áfát, a körülbelül 25 százalékos jövedéki adót, valamint az árrést, és ha ezeket összeadjuk, akkor jön ki a dobozonkénti 200 forintos emelés - írja a lap.

Mint kiemelik, egy átlagos, középkategóriás cigarettával számolva, amelynek doboza jelenleg mintegy ezer forint, hamarosan 1200 forinttal lehet kalkulálni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!