Valahogy mégsem volt baj vele. Talán mert akkoriban éppen Misi Mókus, János vitéz és Iluska bûvöletében éltem, és belõlük se volt sok a környezetemben.

Jól emlékszem arra a fényre is, ami a gyerekeim szemében ott maradt, hazafelé buszozva valami a céges Mikulás-ünneprõl. Szorongatták a piros zacskót, lesték a többi gyerek kezét, vajon náluk van-e olyan, és hogy a látvány miatt sajnálkozzanak vagy irigykedjenek.

A fény a gyermekek szemében

Forrás: Flickr

De amikor hazaértünk, már nem igazán volt fontos az a csomag, bekerült az ablakba, a kipucolt cipõ mellé, ahová azon az éjszakán várták az igazit, azt, amit pont nekik hoz a Mikulás. Mi meg reménykedtünk, hogy nem kell hajnalig virrasztanunk, amíg belopózhatunk a végre elcsöndesedett gyerekszobába, megtölteni a cipõiket.

Mi van, ha lebukunk?

Nem volt nagy cécó a dolog körül, jött, hozott, örültünk. Azt sem tudom pontosan, meddig hitték el a Mikulás-mesét, valahogy nem tartották fontosnak a kiábrándulást. A rítust annál inkább. Bevallom, december 5-én estefelé még a gimis szalagavató bál lázában égve is kitették a cipõiket. Mi meg tettük, amit tennünk kellett.

Nem mintha nem tudta volna mindenki, már jó régen, mi is ez,de valahogy hozzátartozott a családi élet rendjéhez.Mintha egy este erejéig újra eljátszottak volna az örök gyerekkor Pán Péter-féle csodájával.

Holott felnõtt fejjel korántsem ilyen világos az egész. Mi van, ha lebukunk? Mi van, ha a gyerek rájön az igazságra, megtudja, hogy mégsem a szakállas-puttonyos kéménymászó bajnok pakolta tele a cipõjét, hanem apu és anyu, és úgy érzi, becsapták?

Sokan tartanak tõle, hogy az egész Mikulás-sztorival átverik a gyerekeket

Forrás: Flickr

Sokan tartanak tõle, hogy az egész Mikulás-sztorival átverik a gyerekeket, és a nagy kiábrándulással együtt a szülõkbe vetett bizalmuk is megtépázódik. Sõt, gondolja tovább némely aggódó szülõ,talán az egész meseügy csúnyát bukik a Mikulással együtt.Onnantól kezdve nem csak a puttonyos öreg, a karácsonyfát hozó Jézuska és a húsvéti nyuszi kerülnek a kicsik csalódás-listájára, hanem általában a mesék világa. Vagyis sok szülõ valójában jobban fél a Mikulástól, mint a gyerekek.

Az önismereti kurzusokat vezetõ Vidák Vera pszichológussal beszélgetve megnyugodtam. Szerinte sincs baj a mikulásozással, sem az éjjel belopott ajándékok, sem az életnagyságban betoppanó változat nem viszi csõdbe a szülõk bizalmi tõkéjét, mivel nem rajtuk múlik.

A gyerekek nem azért jönnek rá, hogy az egész kamu, mert kilóg a Mikulás fekete cipõfûzõje, vagy mert pont olyan szemüveget hord, mint a nagybácsi, hanem mert egy bizonyos életkorban eljutnak arra az érettségi szintre, amikor mágikus-mitikus világképüket felváltja a racionális.

Egy bizonyos életkorban eljutnak arra az érettségi szintre, amikor mágikus-mitikus világképüket felváltja a racionális

Forrás: Flickr

Innentõl kezdve már nem tudják elhinni azt, aminek igazságához azelõtt foggal-körömmel ragaszkodtak. Fontos, hogy a szülõ, az óvoda, és az elsõ években még az iskola is kielégítse ezeket a fejlõdési stádiumokat: engedjék a gyerekeknek, hogy minden korban az vegye õket körül, amiben hinni szeretnének.

Átélik a mesék világát

Jöjjön csak a Mikulás a zsákjával együtt, a gyerekben nem fog törést okozni a logikai csapda, magától értetõdõen hinni fog benne, hogy egy mitikus alak hozza azt a csokit, ami a boltban pontosan úgy néz ki, mint az õ kezében. Ezért aztán ebben a mitikus világszemléletû életkorban tökéletesen mindegy, hány Mikulást lát a kisgyerek, elhiszi mindet: az otthonra érkezõt ugyanúgy, mint plázában tucatjával cirkálókat, vagy a céges bulin megjelenõt.

Ilyenkor is maradéktalanul átélik a mesék világából érkezõ, de kézzelfogható ajándék valóságát

Forrás: Sylvia Williams

Igaz, mondja Vidák Vera, hogy a mai gyerekek racionális világképe valamivel hamarabb fejlõdik ki, mint az elõzõ generációkban, de még a felismerés felé vezetõ átmeneti idõszakban is képesek visszanyúlni a biztonságos hithez egy Mikulás-sztori erejéig, és ilyenkor is maradéktalanul átélik a mesék világából érkezõ, de kézzelfogható ajándék valóságát.Mintha ezt a feltétlen mese-hitet valami külön polcon tartanák, ahonnan egy ideig még sértetlenül le lehet emelni.

Vekerdy Tamás pszichológus szerint a gyerekek fantáziája még nagyon erõs, örömmel mozgósítják egy-egy csoda, meglepetés erejéig, természetes tartozéka annak a mágikus-mitikus világképnek, amiben élnek. Ebbõl nem szabad õket kitépni, de beledöngölni sem, majd õk eldöntik, mikor jön el az a pillanat, amikor már a racionális valóságot akarják látni.

Vidák szerint azonban néhány fontos részletre figyeljünk. Elõször is ne keverjük a dologba aput. Ha már megszervezzük az eseményt, ne bukjunk le, ne terheljük a gyereket azzal, hogy egy határozottan apahangú Mikulás dilemmáját kelljen megoldania ahelyett, hogy tátott szájjal átadná magát az élménynek.

Ezzel a magukat felkészültebbnek gondoló, kicsit nagyobbakat is ki tudjuk cselezni: nem terelõdik el a figyelmük, egy rövid idõre maradéktalanul át tudják élni ugyanazt, mint a kistesó.

A másik a jól megválasztott pillanat: a gyerek fejében akkor tud kapcsolódni az ajándékcsomag a Mikuláshoz, ha a misztikum teljes marad, vagy házhoz jön a nap beöltözött hõse, vagy tényleg éjjel érkezik, amikor a gyerek már alszik.

A szülõk maradjanak távol

A harmadik maga az ajándékcsomag: sok szülõ meggyõzõdésével ellentétben abból a kevesebb mindig több. Az örömszerzõ ingerekre – mint a többi ingerre is – nagyon hamar érzéketlenné válunk, nõ az ingerküszöbünk, így minél több van a csomagból, a gyerek annál kevésbé örül neki.

Mikulás témában nem jó, ha a felnõttek diktálják a tempót

Forrás: Flickr

Felnõtt logikával az egész Mikulás-élmény aligha fogható, így nem is kell fáradni vele. A legjobb, ha a szülõk hitelesen távol maradnak az egésztõl. Nem terelik el idegesen a gyerek figyelmét, ha a bolt polcait már november elején csokimikulások töltik meg, és nem hozzák föl a virgács kérdését bizonyos kényesebb pillanatokban.

A gyerekek fantáziavilága nem ismer határokat, belefér mindaz, amin a szülõk megakadnak.Mikulás témában nem jó, ha a felnõttek diktálják a tempót, inkább bízzunk és alkalmazkodjunk a gyerekekéhez, mert a mi gondolkodásunk már jócskán eltávolodott attól, amit õk élnek át. Ameddig nekik fontos, megtartják a hitüket, és ha már valamit biztonságosabbra, logikával vállalhatóbbra akarják cserélni azt, úgyis megteszik.

Arról nem is beszélve, hogy ki meri megmondani, hol az igazság: a mitikus alakokkal benépesített gyermeki gondolkodás mennyivel kevésbé érvényes látásmód, mint a felnõttek száraz realizmusa? És vajon mit gondoljon a mesék világából épphogy kinõtt gyerek a felnõttekrõl, ha az interneten ezzel a hírrel találkozik: „Tizenöt országból érkezett 125 Télapó részvételével kezdõdött a Mikulások világkongresszusa a dán fõvárosban, karácsonyi hangulatot hozva a koppenhágai nyárba”.