2012. május 20. Vasárnap, Bernát, Felícia.
 
Több pénzre, sikerre vágyóknakForrás: B.K.A.
Utolsó módosítás: 2008-10-05 12:24:57
Ha több pénzt szeretnénk, vagy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk, akkor feltétlenül erősítsük meg otthonunk azon báguá területét, ami ezért felelős!

A pénz és siker sarka az épület vagy szoba bejárattól számított bal hátsó felén található. (Báguá térkép "A titok nyitja: báguá térkép" c. résznél található. Keressen vissza honlapunkon!)

Ezen a területen jó hatás érhető el szélcsengőkkel, értékes műtárgyakkal (festmények, szobrok, érmek, régiségek), áhított javakat ábrázoló képekkel (ház, kocsi, ékszer). A kék, vörös és bronz színű holmik is kedvezőek lehetnek. A kerek levelű, egészséges szoba növényeket is bátran ide tehetjük.  A csobogók, szobaszökőkutak, akváriumok szintén vonzzák az energiát, ezért segíthetnek célunk elérésében. Pénzzel teli perselynek is ezen a területen keressünk helyet.

S ne higyjük, hogy elég egyszer berendeznünk ezt a sarkot! Amint csökken a hatás, azonnal próbáljunk valamit újítani!

Egy ismerősöm - amint tanácsomra megerősítette a pénzsarkát - hirtelen egy nem várt, nagyobb összeghez jutott.

És természetesen a pénzhez jutást ne feltétlenül lottó nyereményben, váratlan örökségben, talált pénzben várjuk! Egy kedvező munkalehetőséget is bevonzhat a terület megerősítése, amivel a későbbiekben pénzt kereshetünk.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!