| Utolsó módosítás: 2009-12-09 15:42:35 |
|
Forgács Imre az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium új vezetője.
- jelentette be Szollár Domokos, kormányszóvivõ.
Forgács Imrét nevezi ki Bajnai Gordon az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium élére - jelentette be Szollár Domokos, kormányszóvivő szerdai tájékoztatóján. Forgács Imre, az önkormányzati tárca jelenlegi lakásügyi szakállamtitkára jövő kedden lép hivatalba.
A kormányszóvivő elmondta, az új tárcavezető a közigazgatás "nagy eminenciása", hisz már 1994 óta dolgozik kormányzati illetve önkormányzati hivatalokban. A 60 éves, jogász illetve bölcsész végzettségű szakember a Harvardon is tanult. 2001 óta a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar pénzügyi és jogi tanszékének vezetője, és régóta főszerkesztője az Európai Tükör című folyóiratnak.
Szollár Domokos elmondta, azért esett Forgács Imrére a kormányfő választása, mivel jelentős tapasztalatokkal bír a közigazgatás, illetve a közjog területén. Olyasvalakire van szükség, aki jól tudja menedzselni a minisztérium mindennapi munkáját - fogalmazott a kormányszóvivő. Hozzátette, az elkövetkező időszakban nagy hangsúlyt fektetnek az önkormányzati rendészet megerősítésére, és ebben az önkormányzati területen nagy rálátással rendelkező Forgács Imre minden valószínűség szerint nagy segítség lesz.
Az igazságágügy tárca vezetéséről Draskovics Tibor a múlt héten mondott le. A miniszter azzal indokolta távozását, hogy szerinte az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól majd.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|