2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
A guru szerint megõrült a világForrás: investor.hu
Utolsó módosítás: 2016-01-30 15:50:27
Õrületesnek nevezte a jegybankokra ruházott hatalmat Marc Faber, piaci guru. A Dr. Végzetként is ismert szerzõ szerint az elmúlt idõszakban egy olyan rendszer épült ki, melyet „néhány professzor” bukott elképzelései irányítanak.

Faber kiemelte, hogy már korábban is megkérdõjelezte a világ nagy jegybankjainak eszközvásárlási (QE) programjait. A CNBC-nek adott interjúban közölte, jelenleg a demokráciák egy olyan rendszert építettek ki, melyet professzorok egy csoportja irányít, akik meghatározzák az infláció, az árfolyamok és a pénzmennyiség célszintjeit. Faber szerint a világnak meg kellett õrülnie ahhoz, hogy ekkora hatalmat adjon ezen embereknek.

Az eszközvásárlási programok, vagy más néven mennyiségi lazítások gyakran rekord alacsony kamatokkal együtt lettek bevezetve, és azt a célt szolgálták, hogy pénzt pumpáljanak a bankrendszerbe, és ezzel fokozzák a hitelezési aktivitást, valamint segítsék a gazdasági növekedést. Mindezt úgy kellett (és kell ma is) megtenniük a jegybankoknak, hogy eközben igyekeznek kézben tartani az árakat is.

Marc Faber

Forrás: CNBC

Noha egyesek szerint az amerikai válság utáni monetáris intézkedések sikernek tekinthetõk, Faber úgy látja, a jegybankárok politikája manapság általánosan „teljes bukás”. Mi több, a guru szerint már az elmúlt 20 év monetáris politikája is bukás volt, és most ugyanazok az emberek kétségbe vannak esve, mert fokozatosan veszítik el a hitelességüket, ezért igyekeznek „megduplázni az eddig sem mûködõ gyógyszer adagját”. A világgazdaság azonban addig nem is fog talpra állni, amíg a mai jegybankárok vannak hatalmon – mondta Dr. Végzet.

Japán és a többiek

Miután az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed már tavaly decemberi kamatemelésével a szigorítás útjára lépett, az Európai Központi Bank, ezzel ellentétes mozgással, további élénkítést jelentett be. Ezzel együtt éppen pénteken a japán jegybank negatív tartományba csökkentette a nála elhelyezett betétekre vonatkozó kamatot.

Faber azonban megkérdõjelezte a Bank of Japan döntését, mivel szerinte nem helyes azon elképzelés, hogy az infláció jó dolog, míg a defláció rossz. Ráadásul úgy látja, a japán jegybank eszközvásárlási programja nem is mûködik.

Vesztes lakosság

A guru az amerikai gazdaság 19. századi történetére hivatkozott, amikor is nagyrészt defláció volt, a reálbérek mégis emelkedtek. Éppen ezért Faber meglátása szerint a japán jegybank lazító intézkedései csak abban az értelemben mûködtek, hogy felpumpálták a részvénypiacot az elmúlt 12-18 hónapban, miközben a jen gyengült. Vagyis lényegében a japán állampolgárok többsége issza meg a levét a kormány gazdaságpolitikájának – tette hozzá.

A fizetõeszköz gyengülésével ugyanis a lakosság jelentõs része szegényebb lett. Az alacsony kamatok és most ez a negatív kamat inkább kellemetlen hatással van a gazdaságra és az átlagos japán háztartásokra nézve egyaránt – hangsúlyozta Faber.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!