2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
A nyugdíja miatt merjen váltaniForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2016-02-09 18:52:57
Növekedéssel zárták a múlt évet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak is. Az önkéntes nyugdíjkasszák összesített vagyona 6 százalékkal 1070 milliárd forintra nõtt, az egy tagra jutó vagyon pedig 8 százalékos növekedés eredményeként meghaladta az 1 millió forintot. Jól szerepeltek a Pénztárszövetséggel együttmûködõ egészségpénztárak is: taglétszámuk 2 százalékkal nõtt, és az összvagyonuk is emelkedett.

Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke az önkéntes nyugdíjpénztárak eredményeirõl azt mondta: 2015-ben befektetési szempontból több nehéz negyedévvel is szembesültek a kasszák, a hozamprognózisokból pedig látható volt, hogy a korábban megszokott, akár két számjegyû hozamok a következõ években már nem reálisak.

A Pénztárszövetség becslése szerint legalább 4 százalékos reálhozamot érhettek el az ÖPOSZ-hoz tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak – fogalmazott Kravalik Gábor.

Merjenek váltani

Az elnök szerint az egyes befektetési portfóliók teljesítménye az átlagtól eltérhet. „A tagoknak érdemes megkérdezni a pénztárukat, hogy az élethelyzetük és életkoruk szempontjából a legmegfelelõbb portfólióban van-e a megtakarításuk, hiszena pénztártagoknak lehetõségük van portfólióváltásra,amivel különösebb pénzügyi ismeretek nélkül is lehet, sõt, érdemes élni” – fogalmazott Kravalik Gábor.

A Pénztárszövetséggel együttmûködõ önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma 1,063 millió fõ volt tavaly év végén. A múlt év végén az önkéntes nyugdíjpénztárakban elérhetõ akár 150 ezer forintos, jövedelemhatártól független20 százalék nagyságú adó-visszatérítést lehetõségét kihasználva meglódultak az egyéni tagi befizetések.

Történelmi befizetési kedv

25,8 milliárd forint volt az utolsó negyedévi tagi befizetés, ami szintén rekordot jelent az önkéntes kasszák történetében. Az egész évre vonatkozó adatok is jól mutatják a tagok aktivitását: 2015-ben az egyéni befizetések összege 65,2 milliárd forintot tett ki,ami 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket.Hasonlóan magas éves befizetésre még nem volt példa az önkéntes kasszák történetében.

A munkáltatók is aktívabbak voltak 2015 utolsó három hónapjában. A munkáltatói befizetések összege 9,8 milliárd forintra rúgott a múlt év utolsó negyedében, ami a harmadik negyedévhez képest 7,5 százalékos emelkedést jelentett, az egy évvel korábbi összegtõl viszont 1 százalékkal elmaradt.

A portfólióváltással élni kell

Forrás: AFP/Boris Roessler

Az elnök szerint a további növekedést a személyi jövedelemadó kulcsának 16-ról 15 százalékra történõ csökkentése is segítheti. Az ÖPOSZ friss kutatásában a munkavállalók 53 százaléka vélekedett úgy, ha az adócsökkentésbõl adódó többletet a munkáltatója azonos összeggel egészítené ki, akkor ezt a pénzt nyugdíjcélú megtakarításra fordítaná.

Stabilak az egészségpénztárak is

A Pénztárszövetséghez tartozó egészségpénztárak is növekedéssel zárták 2015-öt. Összvagyonuk 2014-hez képest 1 százalékkal 45,53 milliárd forintra nõtt. „A növekedés kismértékû, de stabil volt” –mondta Kravalik Gábor. Fontos eredményként említette az elnök, hogy az egészségpénztárak összlétszáma a múlt év végén meghaladta a 740 ezer fõt, ami 2 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten.

Egyre többen csatlakoznak az önkéntes egészségpénztárakhoz

Forrás: AFP/Photoalto/Odilon Dimier

Látványosan nõttek a pénztártagok egyéni befizetései: a múlt év utolsó negyedévében 6,7 milliárd forintot tett ki ez az összeg, ami két és fészerese a harmadik negyedévben elkönyvelt eredménynek, 2014 utolsó negyedévéhez képest pedig 17 százalékos bõvülést jelent.

Az egészségpénztári eredményekhez hozzátartozik, hogy a befizetésekbõl finanszírozott szolgáltatások száma 4 százalékkal emelkedett negyedéves összevetésben. A kasszák a múlt év utolsó negyedévben 1,85 millió alkalommal,estenként átlagosan 5800 forint értékbenfinanszíroztak egészséggel összefüggõ szolgáltatást.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!